Farkas Örs: Nem segít az ellenzéken az együttműködés sem Szentlőrincen, sem Szigetváron

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy az egy elleni mérkőzés várható a polgármester-jelöltek között Baranya 4-es választókerületében Szigetváron és Szentlőrincen is: mindkét településen a regnáló független polgármester mögött sorakozott fel az ellenzék a kormánypárti jelöltekkel (dr. Simon Jánossal és Csendes Istvánnéval) szemben. Farkas Örs politológus, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint az ellenzéki pártoknak más lehetőségük valóban nincs arra, hogy a lehető legtöbb szavazatot megszerezzék, csakhogy – mondta el a Téma Baranya megkeresésére – a matematika törvényszerűségei a politikában másképpen működnek: 1+1 sosem egyenlő kettővel.

Áprilisban Vass Péter szigetvári polgármester, néhány napja pedig a szentlőrinci Koltai Péter mögött sorakoztak fel támogatóként az ellenzéki pártok. Utóbbi településen az MSZP, a DK, a Jobbik és az LMP megyei vezetői jelentették be mindezt, Vass Péter „háttércsapatában” pedig a fent sorolt pártok közül egyedül az LMP nem szerepel.

Farkas Örs politológus a Téma Baranya kérdésére – miszerint mit szólhat adott esetben egy Jobbik-szimpatizáns ahhoz, hogy pártja együttműködik baloldali és liberális szerveződésekkel –, azt válaszolta: az ellenzéki pártok ezeket az értékalapokon nyugvó kérdéseket már réges-régen félretették.

Az Oeconomus igazgatója kiemelte, hogy az ellenzéki pártok 2009 óta ugyanazt a típusú „castingot” folytatják a jelöltkeresésekkel kapcsolatban, illetve az ellenzéki összefogás jelensége is nagyjából egy éves múltra tekint vissza. „Miután az elmúlt 13 évben nem sikerült országos választást nyerniük, az egyetlen matematikai lehetőségük a kormánypártok megszorongatására az maradt, hogy mind egyetlen jelölt mögé sorakoznak fel” – mondta.

Rosszul számolnak

Csakhogy az elemző szerint az a probléma ezzel, hogy matematikai logika a politikában egyáltalán nem alkalmazható, ott az 1+1 sosem egyelő kettővel. „Ezért bármilyen összefogási formációval futnak is neki a választásnak, az mindig sikertelenséget eredményez” – utalt az elmúlt egy év időközi választásaira. Mint felidézte, a főváros 8. kerületében a fideszes jelölt 63 százalékkal nyert az összefogásban támogatott ellenzéki jelölt ellen, de ez történt Miskolcon is, ahol 60 százalékkal nyert a Fidesz, illetve kudarcot eredményezett az ellenzéki „akció” Veszprémben és Sopronban is.

Farkas Örs felhívta a figyelmet arra is, hogy ez a fajta ellenzéki összefogási kényszer „az ellenzéki szavazók jelentős részében biztosan visszatetszést kelt. Nem várható el, hogy például a Jobbik-szimpatizánsok nagy arányban szavazzanak mondjuk Gyurcsány Ferenc jelöltjére – vagy fordítva”.

Nagyot nőtt a kormánypártokkal szimpatizálók száma

Az Oeconomus igazgatója szerint érdemes szem előtt tartani azt a tényt is, hogy ugyan Vass Péter és Koltai Péter 2014-ben még függetlenként városvezetői pozíciót tudott szerezni, ám azóta jelentős átalakuláson ment keresztül a Baranya megyei politika. Farkas Örs felidézte: Vass Péter szigetvári polgármester jelentős vereséget szenvedett Nagy Csaba kormánypárti politikussal szemben tavaly, amikor elindult az országgyűlési képviselői székért: Nagy Csaba ekkor a szavazatoknak közel 49 százalékát szerezte meg, míg Vass 27 százalékot kapott. A mostani európai parlamenti választáson Szigetváron 49 százalékot kaptak a kormánypártok, Szentlőrincen pedig 52 százalékot – folytatta a felsorolást Farkas Örs.

„Izzadságszagú” együttműködés

Úgy összegezett, a 2014-es eredmények ellenére egyáltalán nem dőlhet hátra az ellenzék sem Szentlőrincen, sem Szigetváron, hiszen jól láthatóan az utóbbi másfél év tapasztalata az, hogy a kormányzó pártok mindkét településen nagyon megerősödtek, „és ezen nyilvánvalóan nem segít az sem, hogy az ellenzéki pártok meglehetősen izzadságszagúan megpróbálnak jó képet vágni az együttműködéshez”.

Pártpolitika a szentlőrinci városházán

Habár a szentlőrinci, ellenzéki összefogásról hírt adó újságcikkek erről nem tesznek említést, de érdemes megjegyezni, hogy a vonatkozó, múlt hét szerdai sajtóbejelentést Koltai Péter és a megyei pártvezetők a szentlőrinci városháza dísztermében tették meg. Információink szerint az egyértelműen pártpolitikai jellegű sajtóesemény városházán való megtartásához nem kérték a képviselő-testület jóváhagyását sem.

TéBa – Fotó: dr. Szakács László Facebook-oldala