Egyre népszerűbb a városi fürdő a szigetváriak körében

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szigetvári fürdőnek – a rendkívül rossz nyár eleji időjárás dacára – sikerült bőven behoznia a tavaly júniusi látogatószám-lemaradást – tájékoztatta a Téma Baranyát Szojkó Gábor, a vállalat igazgató-helyettese.

Számottevően erősödik a forgalom a Szigetvári Gyógyfürdőben: a 2018-as év hasonló időszakához képest az idei év májusáig regisztrált, mintegy 4000 fős látogató-kiesést június végéig sikerült „behozni”. A gyors növekedés annak is köszönhető, hogy úgy tűnik, sikerült a szigetváriakat visszacsábítani a városi fürdőbe, egyúttal továbbra is sok vendég érkezik Pécsről és Kaposvárról  – mondta Szojkó Gábor.

A helyiek jegyvásárlási mutatójának erősödését elősegítette a gyógyfürdő azon akciója, amelynek keretében a helyi intézmények – a kormányablak, a távhővállalat, az önkormányzat, a városüzemeltetés, iskolák – munkatársai, valamint a szigetváron tanuló gyerekek és fiatalok félárú jeggyel vehetik igénybe a fürdő szolgáltatásait. Ezen felül sok helybéli látogatja a fürdőt Szigetvár Kártyával is, amely 40 százalékos árengedményre jogosít.

Fotó: Szigetvári Gyógyfürdő

Ha nem lett volna a nyár elején változékony és hűvös az időjárás, valószínűleg még nagyobb lett volna a forgalom, de a júliusi és az augusztusi igazi strandidő még „meghúzhatja” a bevételt – fogalmazott az igazgató-helyettes.

Sok még a kiaknázható lehetőség

Noha a 2004-ben megnyitott fürdő egy ideje jól teljesít, ráférne a felújítás és a fejlesztés, erre azonban legfeljebb pályázat útján lenne lehetőség, amihez jelenleg nem igazán találja az utat a város – emelte ki az igazgató-helyettes.

A gyógyászati részleg jelenleg csúcsra jár, annak fejlesztésével is további gazdasági lehetőségeket tudna kiaknázni a fürdő – mondta el Szojkó Gábor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a szigetvári víz minősített gyógyvíz, kiválóan alkalmas mozgásszervi megbetegedések, pikkelysömör és sok egyéb kezelésére – ráadásul sok hasonló jellegű gyógyvízzel ellentétben a szigetvári a szív- és érrendszeri betegséggel küzdők számára sem ellenjavallott. Ez az adottság, valamit az, hogy a fürdő kivételes, történelmi környezetben található a vár tövében, megfelelő fejlesztéssel akár százezres látogatószám-növekedést is hozhatna az igazgató-helyettes szerint.

Fotó: Szigetvári Gyógyfürdő

Ettől függetlenül megteszik, amit csak tudnak, például jelentős gazdasági áldozatvállalással felújították a Gitár-medence vízvisszaforgató technológiáját. Keresik a költséghatékony megoldásokat is, egyebek mellett jelentős megtakarítással jár, hogy egy ideje saját kútból (a város legjobb kútjából) nyert vízzel üzemelnek – ennek köszönhetően a köbméterenkénti közel 500 forint helyett mindössze 30 forintjukba kerül a víz. Milliókat takarít meg azzal is a vállalat, hogy átalánydíj helyett már mérőóra szerint fizetik a csatornadíjat – ehhez is jelentős beruházásra volt szükség.

A fürdővezetés bízik egyúttal a most folyó promóciós kampány hatékonyságában, amelyre Szigetvár gyógyhely-pályázatából is jut pénz. Ezen kívül saját forrásból molinó és óriásplakát hirdeti a gyógyfürdő szolgáltatásait Pécsett, illetve egyéb hirdetések is népszerűsítik azt.

Mészáros Erika