Egy jobbikos ment neki az önkormányzati fejlesztésnek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szabadszentkirályi képviselők a polgármesterrel közös nyilatkozatban cáfolják azokat a vádakat, amelyeket egy, a Jobbikkal szimpatizáló balliberális pártokhoz dörgölőző portál kezdett el terjeszteni a települést és a térség parlamenti képviselőjét is besározva.

A szabadszentkirályi képviselők a polgármesterrel közös nyilatkozatban cáfolják azokat a vádakat, amelyeket egy, a Jobbikkal szimpatizáló balliberális pártokhoz dörgölőző portál kezdett el terjeszteni a települést és a térség parlamenti képviselőjét is besározva.

A községben az önkormányzati voksolás óta nyugodt munka zajlik, miután a választást Almás Roland nyerte meg, megelőzve azt a Kárpáti Zoltánt, aki most a Baranya megyei 4. számú választókörzet jobbikos elnöke. A Gyurcsány-párttal szövetséget kötött Jobbik politikusa azóta sem törődött bele abba, hogy még a saját településén sem tudott polgármester lenni; nemrég erről úgy nyilatkozott, hogy „az eredményt igazságtalannak” tartja. Vélhetően ezért is támadhatja a saját településének az önkormányzatát.

Helyiek az átadón

A baloldalhoz dörgölőző pecsitukor.hu írásában a már régen befejezett, elkészült, átadott fejlesztéseket, a polgármesteri hivatal és kultúrház 85 milliós felújítását támadták meg, azt sugallva, mintha nem biztosították volna az önerőt, vagy éppen a kivitelezés nem lett volna megfelelő. Mindezek miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a NAV.

Igen ám, de azt már nem közölték, hogy mégis ki az a „magánszemély”, aki belekötött a fejlesztésekbe és feljelentést tett.

A szabadszentkirályi önkormányzat képviselői és a polgármester azonban egy közös és világos közleményben tények sorát vonultatta fel a történtekről. Először is leszögezik, hogy nincs tudomásuk a nyomozásról, de állnak a vizsgálat elé, minden iratot és dokumentumot biztosítanak a hatóságnak.

Ezt követően részletezik, hogy milyen események zajlottak az elmúlt hónapokban a településen: októberben és decemberben ugyanis közérdekű adatigénylést kért a témában a jobbikos politikus az önkormányzattól és minden adatot át is adtak számára. Ezt követően nem sokkal kaptak egy megkeresést NAV-tól, hogy adatokat szolgáltassanak ugyanebben a témakörben – ezt is teljesítette a szabadszentkirályi önkormányzat.

Almás Roland polgármester lapunknak elmondta, kézenfekvő volt, hogy biztosítják az önerőt, hiszen a település jól gazdálkodik, megpróbál mindig takarékosan működni, éppen ezért tudnak tartalékot képezni az olyan fejlesztések önerejéhez, mint a például a kultúrház felújítása is volt.

A közleményt aláíró testület úgy véli, szeretnék ha tisztázódna a helyzet, és azt is, ha kiderülne, hogy mindez csak a jobbikos parlamenti képviselőjelölt kisstílű politikai játszmája lehet.

Úgy tudjuk egyébként, hogy Kárpáti ténykedését a korábbi támogatói sem nézik jó szemmel, nem kizárt, hogy egyre többen fordítanak hátat neki. Éppen ezért lehet az, hogy újabb módszerekhez folyamodhat, hogy valamennyire felhívja magára figyelmet az elbukott községi választás után.