Egy focicsapat a gyerekekért

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár ősz nem sikerült éppen a legjobban, azért a záró fordulóban a Gyirmótról elhozott 3 pont némiképpen szépségtapaszt jelentett a telet 16. helyen váró csapatnak, amelyik azért az erejét is megmutatta, hiszen idegenben tudott fordítani – mindez pedig jó jel a jövőre nézve is.

A labdarúgók, a szakmai stáb és a vezetők azonban már a karácsonyra készülődve szerveztek akciót, a Szentlőrinci EGYMI Általános Iskola és Kollégium tanulói számára.

Mint írták, mintegy ötven csomag ajándék gyűlt össze a diákoknak, amiket Harsányi István csapatkapitány adott át Vörös Sára önkormányzati képviselőnek, aki a szervezésben és a szállításban is részt vett – a fiatalok pedig meg is kapták már az ajándékokat – számolt be a klub.