A Pécs–Szigetvár szakasszal kezdődhet meg az M60-as bővítése

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A következő öt évben hozzávetőleg ötezer milliárd forintot fordít a kormány közúti és vasúti hálózat fejlesztésekre hazai és uniós forrásokból. A fejlesztések nagyban érintik Baranya megyét, azon belül pedig Szigetvár, Szentlőrinc és Pécs térségét is.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Baranyát és térségét érintő közlekedési fejlesztésekről tartott mohácsi sajtótájékoztatón egyebek mellett beszámolt arról, hogy megkezdődött a Pécs-Szigetvár-Barcs között tervezett M60-as gyorsforgalmi út tervezése, a kivitelezésről pedig az engedélyek és tervek birtokában 2021-ben hozhat döntést a kormányzat.

Mint elmondta, a munka várhatóan a Pécs-Szigetvár szakasszal kezdődik, azt követi a Szigetvár és Barcs közötti rész.

Mosóczi László tájékoztatása szerint már zajlik a 67-es gyorsforgalmi út Kaposvár-Szigetvár-Zaláta közötti szakaszának és az M9-es gyorsforgalmi út előkészítése is.

Nagy Csaba, térségünk országgyűlési képviselője a TémaBaranya.hu megkeresésére üdvözölte az államtitkár által elmondottakat. Úgy fogalmazott: a megye nyugati felének egy meghatározó beruházása lesz az M60-as megépítése,

„hiába is próbálkoztak a 2010 előtti baloldali kormányok azt leállítani”.

„Az elmúlt években is dolgoztunk, kijelöltük az M60-as új nyomvonalát, az út környezetvédelmi engedélyét és a megvalósíthatósági tanulmányt sikerült elkészíttetni, mindez az alapja volt annak, hogy megkezdődjön a tervezés. Minden eddiginél közelebb van a megvalósítás időpontja” – szögezte le az országgyűlési képviselő.

TéBa