Kezdőlap Egészség „A családom h...

„A családom hetekig azon aggódott, hogy túlélje anya”

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 60 éves tanítónő, Kelbertné Szikora Beáta novemberben fertőződött meg a koronavírussal, ami miatt majdnem két hétig kórházban kezelték és a mai napig küzd poszt-covid tünetekkel. A hölgy mesélt lapunknak a kórházi tapasztalatairól és arról, mennyire fontosnak tartja, hogy mindenki beoltassa magát.

Hogyan kezdődött a betegség?

-November 17-én kezdődtek a tünetek, magas lázzal, rosszulléttel, hátfájással. Egy hétig feküdtem otthon szinte öntudatlanul a fájdalmak és a láz miatt, a férjem látott el. Végül egy hét után annyira rosszul lettem, hogy mentővel szállítottak a megyei kórház sürgősségi osztályára.

-Mi történt a kórházban?

-A sürgősségin alapos és nagy szakmai tudással láttak el a nővérek és az orvosok, minden szükséges vizsgálatot azonnal elvégeztek, a pozitív PCR teszt után koponya és tüdő CT következett, mert az iszonyú fejfájásom miatt arra gyanakodtak, hogy bevérzés lehet a fejemben. Mikor a koponya CT negatív lett, a tüdő CT viszont kimutatta a covidos tüdőgyulladást felkerültem az 1. emeleti vörös zónás osztályra.

-Mik a tapasztalatai a kórházi ellátással kapcsolatban?

-Amint felkerültem az osztályra infúziót kaptam, majd az első napokban nagy dózisban favipiravirt, meggyőződésem, hogy nekem ez segített a felépülésben. Időközben a szemem is begyulladt, a láz, légszomj és iszonyú fejfájás mellé. Nagyon gondos ellátást kaptam, biztos vagyok benne hogy ezért éltem túl. Naponta többször, még éjszaka is bejöttek ellenőrizni az életfunkcióimat. Az ágyamhoz tolták az EKG-t, az ultrahangot, a röntgen berendezést, és ott helyben vizsgáltak, hogy éppen milyen állapotban vannak a szerveim. Figyelmesek, hozzáértőek és kedvesek voltak az orvosok és az ápolók egyaránt. Sajnos az arcukat nem láttuk, pedig szerettük volna mert nagyon megértőek és segítőkészek voltak. A legkisebb panaszunkat is azonnal orvosolták. Én a szerencsésebbek közé tartoztam, sokan voltak, akik fel sem tudtak kelni, hozzájuk rendszeresen jöttek gyógytornászok.

Hogyan sikerült kikerülni a kórházból?

-11 napot töltöttem az osztályon, nem volt már lázam, elmúlt a tüdőgyulladásom, meggyógyult a szemem és megszűnt a fejfájásom is, így igaz pozitív tesztel, de hazaengedtek. Amikor a bőröndömmel segített kijönni a betegkísérő a kórházból, a liftben azt mondta nekem, ami nagyon megragadt bennem, hogy nem sok ember megy ki innen a saját lábán. Minden hálám és köszönetem a kórház dolgozóié, ugyanis meggyőződésem, hogy ha nem ápolnak ilyen nagy szakértelemmel, már nem lennék. Még mindig covidos voltam, így karanténba kerültem a férjemmel. Később a férjemet is tesztelték, aki szintén pozitív lett, ám ő szerencsére tünetmentesen vészelte át a vírust.

Hogy van most?

-Amikor kiengedtek a kórházból, akkor sem voltam jól. Aki beteg volt és egyéb szerveit (hasnyálmirigy, gyomor, szív) is érintette a fertőzés azokról nem lehet elmondani azt, hogy meggyógyultak. A mai napig küzdök a nehézlégzéssel, fulladással, magas vérnyomással, szívtájéki zavarokkal, illetve csak úgy spontán jelentkező fájdalmakkal a test bármelyik részén. Ez olyan állapot amit csak az tud, aki átesett rajta. A memóriám sem a régi, első osztályosokat tanítok és azok a versek, imák, melyeket mindig is tanítottam nem jutnak eszembe. Olyan triviális dolgokat felejtek el például főzés közben, hogy kell-e tejföl egy bizonyos ételbe. Nem vagyok önmagam.

Hogy sikerült visszatérni a munkához?

-A háziorvosom azt tanácsolta még maradjak otthon, de januárban amikor tesztelték a pedagógusokat az én tesztem is negatív lett, így visszatérhettem tanítani. Szerencsém van, mert olyan munkahelyen dolgozhatok, ahol nagyon aggódtak értem, és megértőek voltak velem. Fizikailag és szellemileg is olyan szinten megviselt ez a betegség, hogy a saját elvárásaimnak sem tudok megfelelni. Az első hetekben tanítás után, amikor hazaértem le kellett feküdnöm pihenni, mert abban elfáradtam, ha elmentem az autómig.

Mit gondol az oltásról?

-Akik nem akarják magukat beoltatni, azok nem értik meg, milyen hosszú mellékhatásai vannak ennek a betegségnek. Tudom élni az életemet, de sokszor megállok és várom, hogy eszembe jusson, hogy mi is a teendőm. A COVID fizikailag és szellemileg is olyan szinten megviselt, hogy ezt nem kívánom senkinek. Csakis az oltás védhet meg mindenkit ettől a vírustól, ugyanúgy ahogy a sok gyerekkori oltás, amit mindenki megkap a mai napig.

A családját hogyan érintette a betegsége?

-A 81 éves anyukámat hónapok óta nem láttam, pedig csak három házra lakik tőlünk. Ő már kapott egy oltást, és szerencsére a gyermekeim is be lettek oltva a munkájukból kifolyólag. Az egyik lányom éppen szoptat, de ő is be fogja adatni a vakcinát, így hogy most már nekik is megengedett. Tanárként én húsvét nagycsütörtökén kaptam meg az oltást. Nagy reményeket fűztem hozzá, ugyanis abban bíztam, hogy talán ez majd segít kikerülni ebből a rossz állapotból. Keresztényként nagyon megérintett és reménnyel töltött el, hogy éppen húsvétkor kaphattam meg a vakcinát. Örömmel tudok beszámolni róla, hogy azóta napról napra javul az állapotom, csillapodott a nehézlégzés és a magas pulzusszám is.

Miért döntött úgy, hogy megosztja a tapasztalatait a nyilvánossággal?

-Aki saját maga vagy a közvetlen környezetében még senki nem élte át ezt a borzalmat, nem halt meg hozzátartozója, az elképzelni sem tudja, hogy mit kockáztat azzal, ha nem oltatja be magát, sőt egyszerűen nem is érti, hogy miről beszélünk, hogy milyen fájdalmakkal jár. Egyetlen más betegséggel sem tudom összehasonlítani. Csak azok értik meg, mint az én családom, akik hetekig azon aggódtak, hogy anya túlélje. Aki még vár az oltással, aki nem bízik benne, azoknak csak azt tudom mondani, hogy ennél az állapotnál amiben én voltam hónapokig, minden jobb. Mindenki előzze meg, fiatal és idős egyaránt ezt a betegséget.