Kőhegyi Ákos sportkarriert épít, miközben egyetemre jár és a civil életének alapjait igyekszik letenni. Imádja a családját, példaképe az édesanyja, és fiatal kora ellenére pontosan tudja, hova szeretne pár év múlva eljutni, és mit kell tennie annak érdekében, hogy a tervei valósággá váljanak. Elkötelezett, kitartó és „Az Év Siklósi Sportolója Díj” 2020 városi kitüntetés tulajdonosa. És még csak húsz éves.
–Hogyan jött az életedbe a kézilabda? Mikor döntöttél úgy, hogy nemcsak egy szabadidős tevékenység számodra, hanem sokkal több annál és a jövődet ebben a sportágban képzeled el?
-2008-ban kezdtem el kézilabdázni, akkor még teljesen hobbiként gondoltam rá. Már az elején nagyon magával ragadott ez a sport, Ferencz Jenő bácsi volt az, aki megszerette velem Siklóson ezt a sportágat. Utána a Pelikánban folytattam, még mindig csak hobbiként, mert még a tanulás volt az első. Akkor kezdtem komolyabban foglalkozni a kézilabdával, amikor a Janus Pannonius hatosztályos gimnáziumába mentem át, és Pécsre igazoltam. Amikor diákolimpián voltunk az iskolával, kaptam egy ajánlatot, hogy mehetnék nyári táborba. Ez egy rangos utánpótlás akadémiának mondható, onnantól fogva gondolkodtunk el a családommal azon, hogy lehet, mostantól a kézilabdára kellene több energiát fordítanom. 2013-ban mentem el Alsóörsre, és ezután tettem át a székhelyemet Veszprémbe, ahol az Éles József Kézilabda Iskolában játszottam. Mivel szerettem volna beleszagolni a felnőtt első osztályba is, és ezért mentem át később Balatonfüredre.
–Milyen hosszútávú céljaid vannak?
-Vannak céljaim, szeretnék egy-két éven belül külföldre szerződni. Természetesen az adott lehetőségekből igyekszem a legjobban gazdálkodni. Jelenleg tagja vagyok a magyar férfi junior kézlabda-válogatottnak, mely 2019-ben elérte eddigi legjobb eredményét, a Macedón Férfi Ifjúsági Kézilabda-Világbajnokságon ötödikek lettünk. 2021-ben lesz a hazai rendezésű junior világbajnokság. A cél, hogy minél előbb végezzünk, minél jobb helyen. Most a rövidtávú célokra koncentrálok, aztán meglátom, hogyan alakulnak utána a dolgok.
–A családod hogyan támogatta a kézilabdával kapcsolatos törekvéseidet? Nem volt nehéz távol lenned tőlük?
-Két évig voltam kollégista, utána anyukámék felköltöztek Veszprémbe, ami hatalmas löketet adott nekem, mert sokszor volt honvágyam. Jól elvoltam a csapattársaimmal, de fiatalon nagyon ragaszkodó voltam, természetesen most is. Nagy szerencsém van, mert teljes mértékben számíthatok a családom segítségére, támogatására, legfőképpen édesanyámra és a nagyszüleimre. Bármire szükségem van, igyekeznek nekem megadni, ezzel is segítve az én fejlődésemet. Nagyon szerető családi hátterem van.
–Ki a példaképed: a sportban és a magánéletben egyaránt?
-A kézilabdában olyanok, akik ott vannak a sportág csúcsán, például Aron Pálmarsson. A magánéletben anyukámat mondanám. Iszonyatosan nagy munka van a mögött, hogy felnevelt engem és a húgomat, illetve, hogy ilyen intelligens, hatalmas lexikális tudással rendelkezik, arról nem is beszélve, hogy most fogja megszerezni a negyedik diplomáját.
–Mi volt az első gondolatod, mikor megtudtad, hogy 2020-ban te kaptad „Az Év Siklósi Sportolója Díjat”?
-A felterjesztésről tudtam, de az eseményeket nem követtem nyomon, mert közben egyetemre is járok, és sok vizsgám volt. Amikor megtudtam, nagyon örültem neki, de felfogni csak akkor tudtam, mikor már a kezemben tartottam. Jól esik ez a visszajelzés, amit most a kitüntetéssel kaptam.
–Említetted, hogy egyetemre is jársz! Nem lehet könnyű összeegyeztetni a kézilabdával. Miért tartottad fontosnak, hogy továbbtanulj? Édesanyád példáját szeretnéd követni, vagy már most készülsz a sportkarriered utáni évekre?
-A Pannon Egyetem Gazdálkodási és Menedzsment szakára járok. Mindenképpen az volt a tervem, hogy továbbtanulok, hiszen bármikor bejöhet egy sérülés. Nyilván szeretném ezt elkerülni, és sikeres karriert befutni, de nem lehet erre alapozni. Fontos, hogy legyen egy B terv is.
Brien
Kis képünk: MKSZ.hu
