Kezdőlap Sport Szigetvár kie...

Szigetvár kiemelkedően teljesített a Kihívás Napján!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Saját település kategóriájában Szigetvár a 3. legaktívabb város az országos rangsorban, az előző évekhez képest a kisváros jóval előkelőbb helyen végzett a megmérettetésben.

Május 25-én szervezte meg a Magyar Szabadidősport Szövetség a Kihívás Napját, az országos versenyre Lutz Éva szigetvári pedagógus, sportoló két kategóriában is nevezett, így a település és a középiskola is megmérettette magát. A városban szinte mindenki részt vett a programon.

Éjszakai tekerés Szigetváron

Kicsiktől a legrégebb óta fiatalokig minden mozgásszerető ember hozzátett az eredményhez. A teljesség igénye nélkül minden szigetvári óvoda és iskola, (sőt, vidéki iskolák is részt vettek a középiskola által szervezett futóversenyen), szinte az összes szigetvári szabadidősport-klub, sportszakosztály és edzéseket, foglalkozásokat szervező csoport. Egyéni teljesítések, és baráti szerveződésű társaságok is lelkesen aktivizálták magukat.

-Kuriózumként megemlíteném a Szigetvári Zrínyi Miklós Ifjúsági Fúvószenekart, akik menetzenével tették még színesebbé a programot. Szerintem mindenki részt vett benne, aki egy kicsit is szeret mozogni, és fontos számára a sport, és, hogy ismét mozgalmas legyen Szigetvár. Nagyon sokan, és nagyon lelkesen csatlakoztak a kezdeményezésemhez. És mindenki kihozta magából a maximumot – részletezte Lutz Éva.

A sportolás 0:00 órától 21:00 óráig tartott. Nem a létszám, hanem a teljesítések száma (aktivitás) volt fókuszban. Egy teljesítés azt jelentette, hogy a személy minimum 15 perces pulzusnövelő tevékenységet végez a fenti időintervallumban Szigetváron.

Edzés a TimiFitness-ben

-Mindenki nagyon aktív volt. Az egyik leglátványosabb a Szigetvár főterén megrendezett Moccanj! városi futóverseny volt, ahol tapintható volt a lelkesedés és az energia. De ugyanilyen lelkesek voltak az éjszakai kerekezők, a fitness stúdiók, crossfit csapatok résztvevői, a tánccsoportok tagjai és a Vár körül egyénileg szaladgáló, kerekező „magányos” sportolók. A nap folyamán nem egyszer tapasztaltam, hogy gyakran még egy kört futottak, kerekeztek, még 15 percet tornáztak, és az eredetileg csak szemlélődők is bekapcsolódtak a „mozgalomba”. Nagyon jó volt ezt látni, tapasztalni. Úgy vélem, hogy aki részt vett, mindenképp nyertese ennek az eseménynek. Biztos vagyok benne, hogy sokáig emlékezetes marad mindenkinek. Örülök, hogy újból megtapasztalhattam a sport motiváló erejét. Köszönöm, Szigetvár! Köszönöm, Zrínyi Középiskola! És köszönöm, sport!– értékelte az összefogást a tanárnő.