Az úszás 8 éves kora óta az élete része. 17 évesen világbajnok lett, nemrég pedig több aranyérmet is nyert a Paraúszó Európa-bajnokságon. Pap Biankával beszélgettem, aki Szigetvárról indult és a Paralimpia mellett most az egyetemre is készül.
-Mesélj a kezdetekről. Mikor vált az életed részévé az úszás?
-Már kiskoromban is imádtam a vízben játszani, így a víz szeretete már a kezdetektől jelen van az életemben. 2008-ban kezdtem el rendszeresen úszni, miután eltörtem a lábamat. A szigetvári edzőmtől sok bátorítást kaptam, ő figyelt fel a tehetségemre. Már abban az évben meg is nyertem az első versenyemet Pécsen, így a sikerélmény is megvolt ahhoz, hogy komolyabban kezdjek el foglalkozni ezzel a sportággal.
-Minden évben egyre jobban teljesítesz, melyik díjadra vagy a legbüszkébb?
-Mindegyikre másért vagyok büszke. Amire mindig emlékezni fogok az a Riói Paralimpián szerzett ezüst és bronzérem. De az idei Paraúszó Európa-bajnokságon is nagy eredmény volt hogy 4 aranyat nyertem.
–Szigetváron születtél, itt kezdtél el úszni is, merre sodort az élet, hol élsz most és mik a terveid a jövőre nézve?
-12 éves koromig éltem Szigetváron, utána Budapestre költöztem, azóta itt élek. Jelenleg éppen edzőtáborban vagyok. Ha nincs verseny, akkor hétvégente mindig hazamegyek. Amíg úszok mindenképp Pesten maradnék, de a későbbiekben nem ragaszkodom a fővároshoz. Csak az úszás köt ide, meglátjuk mit hoz majd a jövő.
–21 éves vagy. Még nagyon fiatal. Sok felkészülést igényel ez a sportág. Mennyi időd marad bulizásra, tanulásra vagy pihenésre?
-A középiskolai tanulmányaimat magántanulóként végeztem el, a Zrínyiben Szigetváron. Csak vizsgázni mentem be, így az osztálytársaimmal egyáltalán nem is találkoztam. Bulizni nem szoktam, inkább a pihenést választom.
–A sport sok lemondással jár, ki támogat a mindennapokban?
-A szüleim nagyon sok mindenben támogatnak, napi szinten beszélünk. Az edzőm az, aki azonnal látja rajtam, ha valami nem stimmel, hozzá bármikor bizalommal fordulhatok. A csapattársaimmal nagyon jó a kapcsolatom, annyira összenőttünk az idő múlásával, hogy olyanok vagyunk mint egy család.
–Már 17 évesen világbajnok voltál, van-e még ennél is feljebb? Milyen versenyen méretteted meg magad legközelebb? Mire készülsz most?
-Augusztusban kezdődik meg Tokióban a Paralimpia. Ez az a verseny, ami még hiányzik a sorból. Nem azt mondom, hogy meg akarom nyerni, de szeretném magam jól érezni és ha az elmúlt öt év munkája ott megmutatkozna.
–Az úszás már az életed részévé vált, a jövőben vannak-e más terveid is, vagy csak ebben gondolkodsz?
-Ősszel emelt érettségit teszek majd a továbbtanuláshoz, és a jogi egyetemet szeretném elkezdeni az úszás mellett. Nem tudom mennyire fog sikerülni összehozni a kettőt, de bizakodó vagyok, mert mindenképp szeretnék továbbtanulni.
