MTI/Kovács Tamás
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján. A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.

BHSE 21 éves világklasszisa már az első 50-en élre állt, hiába kezdett be tőle megszokott módon a dél-afrikai Chad le Clos, London ötkarikás bajnoka. Milák féltávnál ugyan visszaesett a harmadik helyre, de a második százra fordulva magabiztos előnyre tett szert, mert közvetlen riválisai fáradni kezdtek, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi szokásos taktikájával versenyzett, azaz a mezőny hátsó felében, hatodik-hetedik helyen tempózott energiát spórolva az utolsó 50 méterre.

A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy Milák milyen idővel diadalmaskodik, végül 1:51.25 perccel, minden idők harmadik legjobb eredményével, amellyel megdöntötte a legendás Michael Phelps pekingi, 2008-as olimpiai csúcsát. Eközben a Rióban bronzérmes Kenderesi egészen a negyedik helyig jött fel, végül 1:54.52 perccel csapott a célba, hét századdal lemaradva a bronzéremről.

Milák Kristóf ugyan kissé csalódott az időeredménye miatt, de azért boldog, hogy olimpiai bajnok lett 200 méter pillangón a tokiói olimpián.

„A verseny előtt elszakadt a gatyám, így már beugráskor tudtam, hogy nem lesz meg a világcsúcs. Egy ilyen kis apróság is teljesen kiszakítja az embert a fókuszból. De nem vagyok csalódott, akár holnap Kecskeméten is lehet világcsúcsot úszni” – mondta Milák, aki hozzátette, most még azért van dolga Tokióban, mert szeretné megismételni a mostani sikerét 100 méteren is.

„Sokan előre a nyakamba akasztották ezt az aranyérmet, de ugyanolyan komolysággal készültem erre a versenyre, mint bármelyik másikra korábban. A legfontosabb, hogy megvan az olimpiai bajnoki cím, az időket majd lehet kergetni ezután” – kezdte értékelését a Budapesti Honvéd SE Európa-, világ- és immár olimpiai bajnoka, aki 1:51.25 perces győztes idejével elmaradt saját világcsúcsától. – „Olyan nagy súlya van ennek az aranyéremnek, mint amennyi energiát belém fektettek a körülöttem lévők”.

A 21 éves versenyző kifejtette, hogy 15 év munkája van ebben a sikerben, és soha senkivel nem cserélne. Megjegyezte, mások csak az aranyat és a versenyt látják az életéből, de meglepődnének, ha csak egy napját megnéznék.

„A 100 méter pillangón nincs elvárásom az időeredményt illetően, ott csakis a helyezés érdekel” – mondta az MTI érdeklődésére a folytatásról. – „Az olimpia után viszont két hónapig nem akarok medencét látni”.

Korábban Milák úgy nyilatkozott, hogy a 200 méter pillangó olimpiai bajnoki címe után szívesen fejlesztené és kipróbálná magát más számokban. Ezzel kapcsolatban mosolyogva úgy fogalmazott, az egyéves halasztás után megrendezett tokiói játékokra utalva, hogy „a világ nyert egy évet”. Az viszont nem derült ki, hogy pontosan milyen számokra gondolt, mivel elmondása szerint azt majd az csak az újrakezdéskor beszélik át az edzőjével.

A dobogósok sajtótájékoztatóján a versenyről kifejtette, olyan váratlan helyzetekre, minthogy elszakadt a gatyája, nem lehet felkészülni. Ugyanakkor azt kiemelte, jó volt látni és hallani a magyar úszó csapat tagjait a lelátón, sok erőt adott neki a biztatásuk, ha már nézők nem lehettek a Tokiói Vizes Központban.

„Kristóf miatt lehetetlen volt nyerni” – válaszolt egybehangzóan a szám dobogósainak sajtótájékoztatóján az ezüstérmes japán Honda Tomoru és a bronzérmes olasz Federico Burdisso arra a kérdésre, hogy az aranyért ugrottak medencébe, vagy tudták, hogy ezúttal csak a második helyre lehet esélyük.

A következő kérdést ismét Milák kapta, aki viszont nem tudott szó nélkül elmenni a szerinte tiszteletlen kérdés mellett:
„Engem bosszant ez a kérdés, hogy csak az ezüstért versenyeztek volna, mert ez tiszteletlen velük szemben. Ha én megadom nekik a tiszteletet, akkor másnak is meg kellene”.

Milák Kristóf csütörtökön – közép-európai idő szerint – este 19.57-kor kezdi meg szereplését a 100 méter pillangó előfutamában. A szám elődöntőjére pénteken, a fináléra pedig szombaton kerül sor.

Bár Milák sem tűnt maradéktalanul elégedettnek, Kenderesi kifejezetten csalódottan nyilatkozott:

„A taktika jó volt. Úgy voltam vele, ha Le Clos-t lehajrázom, akkor érmes leszek. Ezt ugyan megtettem, mégse állhatok dobogóra, emiatt nagyon csalódott vagyok. Sajnos a többieket nem láttam, mert a túloldalon úsztak”

A pécsi sportoló arról is beszélt, hogy az utolsó három tempóját kissé rövidíteni kellett, hogy jól jöjjön ki a fal benyúláskor, s akár ezen is múlhatott az a hét század.

Tokió, 2021. július 28. A késõbbi negyedik helyezett Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás döntõjében a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 28-án. MTI/Kovács Tamás

Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban.
Eredmények:

Férfi 200 m pillangó, olimpiai bajnok: MILÁK KRISTÓF (MAGYARORSZÁG) 1:51.25 perc – olimpiai csúcs

2.Honda Tomoru (Japán) 1:53.73

3.Federico Burdisso (Olaszország) 1:54.45

4.KENDERESI TAMÁS (MAGYARORSZÁG) 1:54.52