Kezdőlap Sport Megépül Szige...

Megépül Szigetváron a Módos János Birkózócsarnok

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Régóta várt beruházás valósul meg Szigetváron, ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztérium sportért felelős államtitkárának a támogatásával megépülhet a Birkózó Sport Egyesület csarnoka. Az egyesület vezetőedzőjét, Módos Csabát kérdeztük a tervekről.

– Nagy előrelépés ez a projekt az egyesület számára, ugyanis a több mint 100 éve működő szakosztály soha nem rendelkezett saját teremmel. Szigetváron már szinte mindenhol tartottunk edzést a vár udvarától az iskolai tornatermekig. Helyben és időben is mindig szűkös korlátok között kellett megoldanunk az órák megtartását, a covid alatti időszakban pedig egyáltalán nem tudtunk edzeni, 74-ről 19 főre csökkent a létszámunk – részletezte Módos Csaba.

Szeptembertől indultak újra az edzések új szakosztályokkal. Mennyire sikerült visszatérni a régi kerékvágásba?

– Három szakosztályt indítottunk Sellyén, Királyegyházán és Hobolban, így jelenleg több mint 50 gyereknek tartunk edzéseket. A múlt heti versenyen az egyik birkózónk bajnoki címet nyert, így ő csapatunk 99. magyar bajnoka. Hamarosan házi bajnokságot szervezünk Sellyén, ahol összemérhetik tudásukat a gyerekek. Az elmúlt időszakban sikerült újjáépíteni az egyesületet, a Szigetvári Birkózó Centrum megépítésével pedig új lendületet vesz a munka.

Milyen lehetőségeket nyújt majd az új terem az egyesületnek?

– A megújult környezetnek mindig motiváló hatása van. A központ megépítésével megszűnnek a térbeli és időbeli korlátaink, akár heti 6 napon is tudunk edzést tartani, például délelőtt az óvodásoknak, vagy hétvégén az idősebb korosztálynak. Amit eddig terembérre költöttünk, azt most fejlesztésekre fordíthatjuk. A szakosztályok tehetségesebb gyermekeinek lesz lehetőségünk közös edzést tartani, ami nagyban segíti a felkészítésüket.

Egy sportcsarnok sok lehetőséget rejt, mennyire lesz a birkózásé a főszerep?

– Természetesen a birkózás marad a fő profilunk, de nyitni fogunk más sportrendezvények felé is. Iskolai táborokat, edzőtáborokat, közösségi programokat fogunk tartani, amik élményeket adnak a gyermekeknek, motiválják őket a sportra. A táboroztatás a helyi nevezetességekkel összekapcsolva a turizmusra is jó hatást gyakorol, így a csarnok megépítésével városunk is profitálhat.

Milyen lesz az épület?

– A csarnok a Szent István Lakótelepen lesz a volt leánykollégium szomszédságában, közel az általános iskolához és az óvodához. Egy teljesen új épület fog megépülni, irodával, raktárral, öltözőkkel, mosdókkal és egy erősítő termet is kialakítunk, ahol akár a szülők is edzhetnek majd. A sporttér a birkózó órákon kívül természetesen más sportágaknak is helyet ad majd. A projekt keretében korszerű eszközökkel szereljük fel a csarnokot, melyek nagyban hozzájárulnak a gyermekek fejlődéséhez.

A csarnok édesapád, Módos János nevét viseli majd, mit jelent ő az egyesületnek?

– Jani papa 1960-ban birkózó olimpikon volt, meghatározó alakja volt a magyar birkózásnak. 1964 óta edzője a csapatnak, és idős kora ellenére a mai napig követi az egyesület munkáját és tanácsokkal látja el a csapatot. Szigetváron és országosan is ismert a neve, Magyar Ezüst Érdemkereszttel és Mester-M díjjal is kitüntették, az elnevezéssel tisztelgünk munkássága előtt.

Rengeteget adtak a magyar sportnak

A Szigetvári Birkózó Sport Egyesület 1911-ben alakult, az ország legidősebb, jelenleg is működő birkózó szervezete. A II. világháború óta 21 olimpiai, Európa- és világbajnoki érmet, valamint 99 magyar bajnoki érmet szereztek az egyesület birkózói. Az elmúlt 60 évben 17 válogatott versenyzőt adtak a magyar birkózásnak, akik világversenyeken képviselték a város és Magyarország színeit.