Kezdőlap Sport Hamarosan sta...

Hamarosan startol az Ezüst Erdő Trail Mozsgón!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Immáron negyedik alkalommal szervezik meg az Ezüst Erdő Trail futóversenyt Mozsgón. Augusztus 13-án több útvonal közül is választhatnak a versenyzők, a pályák erdőben, terepen, kisebb szakaszokon pedig betonon haladnak majd. Azok sem fognak unatkozni, akik a kihívásokat kedvelik, ugyanis a nehezebb útvonalakon a zselici dombok emelkedői várják a vállalkozó szelleműeket.

A szervezők idén sem feledkeztek meg a gyermekekről, így kettő mini pálya várja a legkisebb futókat, 3 éves és 7 éves kortól, akiket természetesen a szülők kísérhetnek.

A négylábú kedvenceknek sem kell otthon maradniuk, ugyanis bizonyos feltételek mellett akár kutyussal is teljesíthetőek a pályák. Egy évesnél idősebb, chippel ellátott, kötelező oltásokkal rendelkező ebek állhatnak a rajthoz, a hám kötelező, a póráz ajánlott.

A program során a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre is, így a frissítőpontokon a résztvevők saját kulacsaikat tölthetik majd meg a pohármentesség nevében. A verseny támogatói idén is a hamisítatlan hazai ízek képviselői, a Kaba Farm, a Házi Ízek by Chilion és a Figura Gomba.

– Várunk mindenkit nagyon sok szeretettel csodálatos hamisítatlan Zselici környezetben. Az Ezüst Erdő Trail egy igazi családi rendezvény, ahol a résztvevők a legkisebbektől a tapasztalt futókig megtalálhatják számukra a kihívást. Pályáinkat úgy alakítottuk ki, hogy a nagy meleg ellenére is a hűs ezüsthársas árnyékában vezetnek gyönyörű erdei utakon csodálatos panorámával a dombtetőkön. A verseny résztvevőit egyedi befutóéremmel jutalmazzuk. Hozd el a családod, barátaidat, házi kedvencedet – invitál mindenkit Szukits Bettina az Ezüst Erdő Szabadidős Egyesület elnöke.

A versenyre előzetesen augusztus 8-ig van lehetőség regisztrálni az alábbi linken: KLIKK IDE!