Kezdőlap Sport Aki hétszáz g...

Aki hétszáz gyermeket tanított meg úszni, nem is akárhogyan!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik és több száz gyereket tanított már! Bakó Pál siklósi úszóedzőt mindenki ismeri, tiszteli, hiszen alázatos munkájával, a sport iránti szeretetével sok gyereknek segített országos eredményeket elérni. Tizenéves kora óta, mikor először elment a siklósi strandra úszni, egyértelmű volt számára, hogy ez a sport fontos része lesz életének. A sikerek őt igazolták!

Hogyan jött az Ön életébe az, hogy edző lesz? Mikor kezdett el úszni? Mit talált meg benne, amit másban nem?

-Úgy kezdődött, hogy 1962-ben elkészült Siklóson az ötven méteres medence és szerettünk lejárni fürdeni. Akkor alakult az úszó szakosztály is. Úgy volt, hogy akik versenyzők, azok bármikor ingyen mehettek a strandra. Reggeltől estig az ebédet leszámítva ott voltunk, ezért elkezdtünk versenyezni. Pestre a Ferencvárosba jártam középiskolába, mert kézilabdázni szerettem volna komolyabb szinten, de harmadikos koromban kaptam egy szívizomgyulladást és abba kellett hagynom a sportot. Nyáron hazajöttem, és mondtam az akkori edzőknek, hogy szívesen segítek, ha már nem versenyezhetek. A pénzügyek intézésében segítettem, ott ragadtam a csapatnál, majd érettségi után is jártam le. Azt vettem észre, hogy az idősebb kollégák nem járnak le edzésre és rajtam maradt ez a feladat is. Így lettem gyakorlatilag edző, később elvittek katonának. Amikor leszereltem elvégeztem egy segédedzői tanfolyamot, korábban már az úszómesterit. Mindig munka mellett csináltam, nem voltam főállású edző soha. A hetvenes években elmentem Újpetrére, ott voltam hat-hét évig, aztán visszajöttem Siklósra. Mikor nyugdíjba mentem, több időm lett, többet is tudtam vállalni.

Hány gyereket oktatott már?

-Azt a Jó Isten tudja, múltkor számolgattam, olyan öt- és hétszáz között. Nehéz összeszámolni visszamenőleg. Németh Rózsa, Bódis Éva országos felnőtt bajnokságon dobogós tudott lenni. Voltak elég sokan, akik szép eredményt értek el, vagy akik diákolimpiákon igen jól szerepeltek: Molnár János, Bakó Csaba, Szirényi Andi, Éva Jutka, Szabó Erika, Gugucz Andi, Rumi Roxána, Nagy Sára, Igert Jázmin, a Selymes gyerekek, Csetényi Andris, Szűcs Zoli, Katona Ákos, Tili Panna, Bakó lányok, Weiner Dávid, Petrovics Lacika. Ez mindig veszélyes, ha neveket mond az ember, mert biztosan hagy ki.

Kiből lesz jó sportoló, úszó? Mit kell ezért megtenni?

-Nem is a tehetség a legfontosabb. A szorgalom, az alázat és a hozzáállás fontosabb, hogy mindent feláldozunk ennek érdekében. Sok dologról lemondunk. Az úszás olyan sportág, ahol nagyon sokat kell edzeni. Aki elkezd versenyezni, annak naponta edzése van, tizenkettő-tizenhárom éves kortól naponta két edzés. Ehhez edzőnek, gyereknek, szülőknek nagy áldozatot kell hozni. Szükség van arra, hogy hetente többször bejárjon Pécsre edzésre, mert Siklóson csak 12,5 méteres medence van.

Mennyire támogatja a város az Úszó Szakosztályt?

-Támogatja a város a szakosztályt, nagyobb összeggel, mint korábban és pályázatokból kaptunk jelentős támogatásokat.

Mi jellemző inkább, hogy a gyerek szeretne edzésre jönni vagy a szülői akarja, hogy járjon?

-Fontos, hogy a gyerek szívesen csinálja. Az az igazi, mikor a kettő összetalálkozik, hogy a szülő is szeretné, a gyerek is jól érzi magát és szívesen jön. Vállalja a fáradtságot, a kemény munkát is. Így tud csak működni! Nálunk öt éves kortól lehet elkezdeni úszni, a gyermek szépen lassan válik versenyzővé, eleinte rövidtávon, és ha van sikerélménye, akkor szívesebben jár. Hét éves kortól már komolyabb versenyeken is részt tud venni.

Inkább fiúk vagy lányok járnak úszóedzésre?

-Érdekes módon inkább lányok! A fiúk jó része elmegy futballozni, kézilabdázni, mert az eleinte könnyebb, mert több a játék, a szórakozás, nálunk meg sűrűbb a sikerélmény. Egy-egy labdajátékos tornán egy évben két-háromszor vesznek részt, mi pedig havonta két-három versenyen.

Ön szerint melyek egy jó edző ismérvei, tulajdonságai?

-Huh, ezt nem nekem kellene megmondani. A jó edző szerintem empatikus, kell szakmai felkészültség, még itt vidéken is. Kell bújni az internetet, meg szoktuk nézni, hogy mások hogyan dolgoznak, angol, amerikai edzésmódszereket tanulmányozunk. Sok időt vesz ez igénybe. Félig-meddig a családot áldozza fel az ember, mert amikor napi két edzés van, az azt jelenti, hogy az edzőnek is kettő van. Mellette fel is kell készülni. Visszafelé is kell figyelni, hogyan csináltuk, miért sikerült nyerni? Miért sikerült a váltónknak dobogós lenni a nagy csapatok között? Ebből is tud az ember tanulni, tapasztalatot átmenteni!

Milyen céljai vannak?

-Most a nyakamba szakadt a csapat, mert az edző elment. A versenyzőkkel további jó eredményeket elérni, országos szinten szeretném, ha többen bekerülnének a korosztályos rangsorokba az első húszba, tizenhatba. Mert az már komoly eredmény a mi szintünkön egy tizenkét és fél méteres medencében edzve. Minél több gyereket megtanítani úszni, és megszerettetni vele ezt a sportágat. Az a fontos, hogy egészséges felnőttek legyenek majd, ha csak egészségügyi úszó lesz, de egész évben mozog, úszik, már karban tudja tartani az egészségét.