Kezdőlap Siklós és Harkány Várkapitány: ...

Várkapitány: A Várudvari esték sikere azt mutatja, hogy jó az irány

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fantasztikusan sikeres volt a Várudvari esték programsorozata – közölte a Téma Baranyával Szentgyörgyváry Péter siklósi várkapitány. Mint elmondta, a tavalyi előadások is rendkívül nézettek voltak, de a idei látogatószám már azt igazolja, hogy jó irányba tart a siklósi vár.

A július 9-e és 12-e között megrendezett Várudvari esték mind a négy előadása teltházasnak volt mondható, a legtöbben A miniszter félrelép című színdarabra voltak kíváncsiak – számolt be a programsorozat idei fogadtatásáról a siklósi várkapitány, Szentgyörgyváry Péter.

Mint elmondta, a négy előadásból egyet, a Csárdáskirálynőt a sportcsarnokba vitték az időjárás miatt, ennek ellenére az is nagy sikert aratott.

A nézők nagy része siklósi volt, de sokan érkeztek a környező települések szálláshelyeiről is. Így elmondható az is, hogy az előadássorozat öregbítette Siklós hírnevét, és nem utolsó sorban „megint élt egy kicsit a város este is” – mondta Szentgyörgyváry Péter.

A Várudvari estéket a siklósi önkormányzat is támogatta, ennek köszönhetően a helyiek kedvezményes áron juthattak a jegyekhez.

Szentgyörgyváry Péterrel készült korábbi anyagunk itt olvasható.

TéBa