Riegl Gábort javasolják polgármesternek a siklósi civilek is

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bejelentette a siklósi Várunkért és Városunkért Egyesület (VÉV), hogy Riegl Gábor kormánypárti polgármester-jelöltet és képviselőjelölti csapatát támogatják az őszi önkormányzati választáson.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből kiderül: a VÉV közgyűlése egyhangúan döntött Riegl Gábor és képviselő-jelöltjei támogatása mellett. Mint fogalmaztak, „a demokratikus polgári Siklós közéleti garanciáját az együttműködés rendszerében” látják. Egyik fő célja „Siklós érdekeinek és értékeinek szem előtt tartása, a hosszútávú fejlődés érdekében”.

A VÉV, Riegl Gábor és csapata egyetértést fogalmazott meg a téren is, hogy kiemelt célként kezelik sok más mellett a munkahelyteremtést, a peremterületek felzárkóztatását, a vásártér felélesztését, a turizmus fejlesztését és a negatív demográfiai folyamatok visszafordítását Siklóson.

A mostani választási szövetség az első lépés ebben a hosszútávú együttműködésben – írják.

Riegl Gábor (Fidesz-KDNP) az együttműködést a Téma Baranyának ekként kommentálta: örömtelinek és példaértékűnek tartja azt. Úgy fogalmazott, ő és képviselő-jelölti csapata minden siklósi lakost „egy hosszútávú, választási ciklusokon átívelő szövetségre” hív meg és kér fel. Ennek első eleme a napokban lezárult városi konzultáció, mely az együttműködés közös programjának alapját képezi majd – szögezte le.

TéBa – Fotó: Pixabay