Kezdőlap Siklós és Harkány Pályát kapnak...

Pályát kapnak a focizó siklósi ovisok, mert ez több mint csak egy játék

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fontos, hogy a mozgás örömét már óvodás korban felfedezzék a kicsik, hogy mindennapjaik részévé válhasson a sport.

A jövő nyárig 6 x 12 méteres műfüves, palánkkal körülkerített, hálóval fedett sportpályát alakítanak ki a siklósi óvoda területén, melynek köszönhetően többféle sportágat is kipróbálhatnak, illetve gyakorolhatnak a kicsik a röplabdától, a kézilabdán, labdarúgáson, kosárlabdán át egészen a tenisztollasig.

A forrást a Nemzeti Ovi-Sport program pályázatán nyerte el Siklós, ősszel írták alá a támogatói szerződést, a fejlesztés teljes összege 15 millió, ebből 4,5 millió forint önrészt az önkormányzat, 10,5 millió forintot az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány biztosít a helyi vállalkozások társasági adó felajánlásával.

A siklósi intézmény mindig is kiemelt témaként kezelte a sportolást, mozgást, illetve ezek fontosságát.

Három éve az óvoda részese a Bozsik programnak, amely a kisgyermekek labdarúgás oktatását és versenyzését támogatja, a tavalyi két csapatot is indítottak a programon.

Mivel eddig az óvoda nem rendelkezett tornaszobával, így a sportfoglalkozásokat a csoportszobában vagy az udvar betonos felületén tartották, illetve tartják.

Az elnyert támogatással, illetve fejlesztéssel a korábbi gyakorlattól eltérően jövőben már megfelelő feltételeket biztosíthatnak az óvodásoknak a sportoláshoz, ezzel fejleszthetik a mozgáskultúrájukat.

Brien