Miklós Laura, a 2020-as Siklósi Gyémánt-díjas szerint szülei nem kérdőjelezték meg döntéseit, sokat segítették, ami nagyon sokat hozzájárult ahhoz, hogy eljusson oda, hogy az egyetemen fiatal oktatóként is megállja a helyét.
Példaképpé válni nagy felelősség, főleg, ha huszonévesen éri az embert ez a megtiszteltetés. Laura örül annak, hogy eddigi teljesítményét, munkáját elismerte a város. A hálán túl azonban az is fontos számára, hogy jelenlegi és jövőbeni diákjai számára olyan oktatóvá válhasson, aki felé maximális bizalommal vannak a tanítványai. Jól tudja milyen érzés ez, hiszen a szüleitől ő is mindig megkapta ezt.
Miklós Laura a Kanizsai Dorottya Általános Iskolába járt, majd ahogyan fogalmaz, egy utolsó perces döntés volt, hogy Pécsre jelentkezett, egy két tannyelvű tagozatra. Innen indult, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatta, ahol először orosz szakos volt, amit párhuzamosan végzett a spanyollal, a mesterképzésen mégis ez utóbbihoz tért vissza, a latin-amerikai irodalomhoz és kultúrához. Idén kezdte el a doktori iskolát.
–Hogyan jött a spanyol nyelv, hiszen kézenfekvőbb lett volna a német, vagy az angol?
-Szórólapon találkoztam vele, felkeltette az érdeklődésemet, és amikor a szüleim elvittek nyílt napra, nagyon szimpatikus volt a suli. Jó volt a légkör. Többször jártam Spanyolországban, az egyetem alatt Erasmus ösztöndíjjal voltam Barcelonában, kint tanultam fél évig. Nagyon klassz élmény volt egy pezsgő világvárosban lenni.
–Mesélnél kicsit a doktori iskoláról, illetve arról, hogy miért pont ezt a témát választottad?
-Az irodalomtudományi doktori iskolának van ez a speciális programja, a kortárs latin-amerikai elbeszélő irodalom. Felkeltette az érdeklődésemet egy kortárs mexikói szerző, akitől most fordítottam is, ezután egyértelműen erről szólt a témavázlatom, illetve a kutatásom is.
–Hogy tetszik a doktori iskola? Erre számítottál, vagy esetleg értek meglepetések?
-Ami nagy kihívást jelentett számomra, hogy a témavezetőm, aki a tanszékvezető is, a felvételit követően felajánlotta nekem, hogy amennyiben felvesznek, órát is tarthatnék. A félévet személyes oktatással kezdtem, de aztán át kellett állni az online oktatásra. Így dupla kihívás volt számomra a tanítás.
–És hogy tetszik az oktatás?
-Nagyon tetszett nekem, szövegolvasás szemináriumot vezettem, amelyek élvezetes beszélgetésekké alakultak, mivel a diákok nagyon nyitottak voltak. De sok munkát is jelent hozzávenni az elméletet. Megedzett, és van még hova fejlődnöm.
–Oktatóként képzeled el a jövődet vagy esetleg teljesen más célod van?
-Egyrészt szívesen maradnék, mert szeretek a fiatalokkal kapcsolatban lenni, és nagyon fontosnak tartom ezt. Másrészt szeretem a kutatás részét is, a fordítást, a magányosabb, szöszölősebb munkát. Tavasszal megjelenik az a kisregény, amit fordítottam.
–Említetted, hogy a szüleid kísértek el a nyílt napra, mivel támogatnak még a szakmai pályáddal kapcsolatban?
-Mindenféle értelemben vett támogatást megkaptam tőlük. Soha nem voltam megkérdőjelezve, ahogyan a döntéseim sem. Mindig maximális bizalommal voltak felém. Ez nagyon fontos, az a legjobb, ha abban támogatnak, segítenek, amelyik utat én választottam.
–Hogyan értesültél a felterjesztésről, illetve mikor tudtad meg, hogy idén te kapod a Siklósi Gyémánt-díjat? Milyen érzés volt?
-A felterjesztésről már értesültem, Németh Sára kért tőlem pár információt a tanulmányaimmal kapcsolatban. Ezúton is nagyon szépen köszönöm! A döntésről a képviselő-testületi ülés másnapján szereztem tudomást. Nagyon örültem neki, mert jól eső érzés, ha elismerik a munkámat, erőfeszítéseimet. Kicsit izgultam, hiszen egy városi elismerést megkapni nagy lehetőség, és szeretnék pozitív értékeket közvetíteni, jó példakép lenni!
–Ha már példakép, mit szeretnél, milyen oktatónak tartsanak a diákjaid? Mi az, ami először eszükbe jusson rólad?
-Ez egy jó és nehéz kérdés! A kurzusom végén megkérdeztem pár diákot négyszemközt, hogy érezték magukat az órán, és nagyon jól esett, hogy többen is azt mondták, biztonságban érezték magukat. Hogy szabadon nyilváníthattak véleményt, mindenki nyugodtan hozhatta az asszociációit az órákra, és bátran beszélhettek bármiről. Az empátia nagyon fontos számomra!
Brien
