Megérkezett az oltóanyag Siklósra

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A város polgármestere, Riegl Gábor az elmúlt napok történesei kapcsán adott villáminterjút lapunknak, így többek között a vakcina siklósi érkezéséről, illetve az egyik általános iskolában tapasztalt műszaki probléma megoldásáról is beszámolt.


Megindult az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása a siklósi kórházban – közölte a polgármester a jó hírt, hozzátéve, hogy ezt megelőzte a pedagógusok, illetve házi gondozók tesztelése is annak érdekében, hogy az ünnepek után újra dolgozni tudjanak, és a gyerekek úgy tudjanak visszamenni az intézményekbe, hogy a pedagógusok negatív teszttel rendelkeznek.

Elmondta: „hála Istennek mindenki negatív lett, és ez nagyon jó”.

Beszélt arról is, hogy egy komoly problémával kellett szembenézniük a felújítás alatt lévő Batthyány Kázmér Általános Iskolákban, mivel a fűtési rendszerben olyan műszaki gondjuk támadt, ami miatt le kellett állítani a fűtést, a gyerekeknek más helyet kellett keresni.

Ezzel kapcsolatban azt közölte, a diákok ideiglenesen a Táncsics Mihály Gimnázium tantermeiben kaptak helyet, de a fűtési probléma javítását a hétvégéig kell megoldania a szakembereknek, hétfőn már a megszokott helyükön tanulhatnak a diákok.

Egy másik, szintén nagyobb átalakítás jelenleg is zajlik: pályázati sikernek köszönhetően elindult ugyanis a Polgármesteri Hivatal felújítása, a munka miatt viszont az ügyfélfogadás az év első hetében szünetel. Riegl Gábor szerint ennek az az oka, hogy az ügyfelek és a dolgozók által is használt terekben zajlik most az átalakítás, a munka egész januárban folyamatos lesz, de abban bíznak, hogy mihamarabb birtokba tudják újra venni a siklósiak az épületet.

A polgármester kitért arra, hogy nagyon megrázó volt az év vége, hiszen az ünnepek idején vesztették el a város díszpolgárát, Sólyom-Nagy Sándort, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekest, valamint Mayer Ferencet, a dr. Vajda János Pedagógiai-díjas kiváló siklósi tanárt.

Mint mondta, mélyen megérintette a siklósiakat a halálhírük, és bár szeretett volna az önkormányzat is méltóképpen elbúcsúzni tőlük, erre egyelőre a vírushelyzet miatt nem kerülhet sor, de a későbbiekben mindenképpen sor kerítenek a megemlékezésekre.