Az országban is különlegességnek számító harcművészeti tábort szerveztek Harkányban

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Először rendezte meg a budapesti Thai Box Akadémia őszi nyílt muay thai edzőtáborát Harkányban.

Czinke Gábor, a Thai Box Akadémia vezetője és a Magyar Muaythai Szakszövetség elnökségi tagja, Szabó Balázs, a harkányi Muay Thai Krabi Krabong Gym vezetője és a Mentőhajó Alapítvány közös szervezésében tartottak három napos edzőtábort Harkányban november 4-6. között.

A hétvégén tartott eseményen a résztvevők Thaiföld ősi, kulturális harcművészetének a fegyverhasználatra specializálódott stílusába, a Krabi Krabongba is mélyebb betekintést kaptak. „Az edzőtáborokban általában az adott küzdősport jellegére koncentrálnak. Mi azonban a tradicionális vonalat próbáltuk bemutatni, így a küzdősport (muaythai) mellett az ősi pusztakezes (muayboran) és fegyveres (krabikrabong) harcművészettel és a hozzá kapcsolódó thai hagyományokkal is foglalkoztunk”– mondta el a Téma Baranya megkeresésére Szabó Balázs, a harkányi csapat vezetőedzője.  Magyarországon csupán Baranya megyében, Pécsett és Harkányban gyakorolják a krabi krabongot, a harkányi csapat pedig egyedülálló módon bemutatókon népszerűsíti, amit a Thaiföldi Királyság Budapesti Nagykövetsége több ízben is elismert már. Legutóbb tavaly – a Thai Box Akadémiával közösen – a harkányi csapat is képviselte a muaythai sportágat a Budapesti Nagy Sportágválasztón.

Szabó Balázs több mint 30 éve gyakorolja a thai harcművészetet és 25 éve tartja edzéseit Harkányban és Siklóson. 2020-ban Czinke Gáborral közösen szerezte meg az ősi harcművészet, a MuayBoran mestervizsgáját Thaiföldön, az országban jelenleg – vele együtt – hárman rendelkeznek ilyen magas fokozattal a sportágban.

A fürdővárosban tartott három napos táborban 24-en vettek részt, a jövőben azonban a szervezők a létszám emelésén gondolkodnak. Szabó Balázs kiemelte, hogy a sportág részletesebb megismertetésén túl a családias légkör megteremtésére is nagy hangsúlyt fektettek. „A résztvevők családtagjait is szerettük volna bevonni az eseménybe: hogy jobban megismerjék ezt a harcművészetet, támogassák a sportolókat és ne kelljen egymástól távol lenniük még a tábor idejére sem.”  A sportolók és családtagjai számára a Harkányban már több sporttábornak otthont adó Mentőhajó Alapítvány biztosított kedvezményes szállást és segített az edzéshelyszínek szervezésében. „Támogatásukkal nem csak a résztvevőknek, de családjuk számára is megadta a lehetőséget, hogy közelebb kerüljenek a sportághoz” – tette hozzá Szabó Balázs.