7 C
Pécs
szerda, április 14, 2021

Az egész ország előtt mutathatja meg a tudását a siklósi fiatal

Ez is érdekes lehet

Tóth László Márk a középiskolák 11-12. évfolyamos tanulói számára meghirdetett tudományos vetélkedő, az „Ifjú Tudósok” harmadik fordulójába jutott. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal tavaly ősszel hirdette meg versenyét kimagaslóan tehetséges tanulók részére. A siklósi gimnazista legközelebb a televízióban mutathatja meg tudását történelemből az egész ország előtt.

Miért indultál el a vetélkedőn?

– Valójában az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre, az OKTV-re jelentkeztem még tavaly ősszel, történelem témakörben és arra készültem fel. Majd történelem tanárom jelezte, hogy lehetőség van jelentkezni az Ifjú Tudósok vetélkedőre is, szintén történelemből. Mivel a témák nagyjából ugyanazok voltak, mint az OKTV első fordulójában, szerencsére nem igényelt plusz felkészültséget. Így szóltam tanáromnak, hogy szívesen jelentkeznék, s végül bekerültem a versenybe.

Hogyan zajlik egy ilyen megmérettetés?

– Első körben online kellett megoldanunk egy feladatlapot, amin nagyjából 50 kérdés szerepelt. Ezt egy óra alatt kellett kitölteni. Az ott megszerzett pontok alapján jutottam tovább a második fordulóba. Az első forduló az ember lexikális tudását mérte fel: konkrét dátumokat, adatokat kérdeztek. A második már sokkal interaktívabb volt: szóbeli beszélgetés, vita, előadás is a részét képezte, melyek mindig egy adott témához kapcsolódtak. Az első fordulóban az ókortól egészen 1790-ig, a másodikban szintén az ókortól kezdve az I. Világháborúig kellett számot adnunk tudásunkról. A nemsokára következő fordulóban pedig egészen a II. Világháborúig egészül ki a témakör.

Milyen érzés volt, mikor megtudtad, hogy bekerültél a televíziós fordulóba?

– Hát meglepődtem. Kettős érzés volt, mert egyrészt úgy éreztem, nem készültem fel rá eléggé. Viszont amikor lementek az egyes fordulók, akkor azt gondoltam: kiadtam magamból azt, amit lehetett. Így meglepett, amikor megkaptam emailben az értesítést.

A két forduló után, hogy látod, eddig mennyire volt nehéz a verseny? Hogyan készültél fel rájuk?

-A második forduló feladatai közül akadtak olyanok, amik nem szerepeltek a tanórai keretben. Ebből kifolyólag inkább kihívásnak és izgalmasnak éreztem. Nem volt megterhelő, de egyes részeknél eléggé be kellett dobnia magát az embernek. A versenyekre szeretek magamtól felkészülni, ez most is így történt nagyjából. Persze megadták azt az időintervallumot, amiből készülni kell, és ami a tankönyvnek is része. Ezen kívül további forrásokat jelöltek meg, ahonnan olvasni lehetett még a tananyaghoz.

Mit lehet tudni a harmadik, televíziós fordulóról? Mennyiben lesz más, mint az eddigiek és mikor kerül megrendezésre?

– Az országból – minden témakörből – 8 fiatal jutott tovább a harmadik fordulóba. A pontos menetrendről és a témákról a későbbiekben fognak értesíteni bennünket. Az biztos, hogy ez is egyéni felmérésen alapul majd. A televíziós fordulót eredetileg a március 22-vel kezdődő héten tartották volna, de a jelenlegi járványhelyzet miatt elhalasztották nyárra.

Legfrissebb hírek