Dr. Benyovszky-Szűcs Zsombor jogtanácsos, angol jogi szakfordító, lektorképzésre jár, emellett több mint húsz éve táncol. Családjával együtt odaadóan ápolja a hagyományokat, szeretettel emlékezik vissza a régmúltra és szívesen jön el látogatóba Siklósra, amikor csak teheti. Zsombor az utolsó várúr, gróf Benyovszky Móric (1872-1936) főispán és országgyűlési képviselő dédunokája. Ha kérdezik, mindig tisztelettel és mosolyogva mesél felmenőjéről, a várról és Siklósról.
-Milyen rokonságban áll a volt várúrral?
-Az utolsó várúr, benyói és urbanói gróf Benyovszky Móric (1872-1936) főispán és országgyűlési képviselő anyai ágon dédnagyapám. 1921-ben kötött házasságot németújvári gróf Batthyány Lujzával, két gyermekük született: nagypapám, ifjabb Benyovszky Móric (1924-2002) és Benyovszky Pál (1926-). Nagypapám és testvére a Siklósi Várban nevelkedtek 1936-ig. Most már csak nagypapám testvére, Benyovszky Pál az egyetlen, aki erről az időszakról tud nekünk mesélni, ezért örülök nagyon, hogy nemrég elkészült egy rövid felvétel a Siklósi Vár látogatói számára, ahol Pali bácsi néhány gondolattal megemlékezik a Siklósi Várról és a gyermekkoráról.
–Mikor járt először a városban, várban?
-Első alkalommal 1987-ben jártam Siklóson. Alig 4 éves voltam, amikor családommal ellátogattunk Siklósra, ugyanis ekkor, születésének 180. évfordulóján hozták haza németújvári gróf Batthyány Kázmér földi maradványait a montmartre-i temetőből, és a Siklósi Várkápolnában helyezték örök nyugalomra. Ezt követően 1989-ben ismételten ellátogattunk Siklósra – erről már személyes emlékeim is vannak –, ekkor készíttetett a család a várkápolnában található dédnagyapám sírjára egy márványtáblát. A kilencvenes években nagyon sokat nyaraltunk Harkányban, és évente ellátogattunk Siklósra. Azóta is többször jártam ott, de korántsem elégszer. Minden alkalommal öröm látni, hogy a vár szerető és gondos kezekben van, folyamatosan szépül. Legutóbb a dédnagyapánkról elnevezett sétány avatásán volt szerencsénk részt venni a családommal. Nagyon szép rendezvény volt, érezhető, hogy a helyiek ma is a szívükön viselik a vár sorsát és történetét.
–Mikor hallott először arról, hogy az egyik őse az utolsó várúr volt a Siklósi Várban?
-Nehéz lenne egy konkrét időponthoz kötni, mert gyerekkoromban nem volt kifejezetten téma a családi összejöveteleken, hogy melyik felmenőnkről mit lehet tudni. Szerencsések vagyunk azonban a testvéreimmel, hogy anyai nagymamánk, Benyovszky Móricné (született: Lukácsovich Veronika, 1930-2017) gyakorlatilag az egész életét a családfa kutatásának szentelte, és szenvedélyesen gyűjtött, illetve rendszerezett minden ezzel kapcsolatos adatot. Amit a felmenőinkről tudhatunk, azt neki köszönhetjük. Áldozatos munkájának köszönhetően kerülhet közelebb a múlthoz az utókor, a siklósi vár tárlatvezetéseit is sok érdekes információval segítette.
Az egyik alkalommal – még gyerekként – épp a vár teraszán sétáltunk, amikor nagymamám elmesélte, hogy dédnagymamánk, gróf Batthyány Lujza alatt leomlott, beszakadt a terasz egyik része, miközben ő várandós volt a nagypapámmal. Szerencsére valahogy meg tudott kapaszkodni, és nem történt tragédia. Ekkor tudatosult bennem, hogy a Siklósi Vár nemcsak egy régi impozáns épület, hanem ők valóban itt éltek, az otthonuk is volt.
–Mit jelent az Ön számára a Benyovszky név?
-Egy olyan örökséget, amelynek reményeim szerint a testvéreimmel, unokatestvéreimmel meg tudunk felelni. Önmagában nem a felmenőkre kell büszkének lenni, hanem a felmenők cselekedeteire, arra, amit ők tettek életük során, ahogyan ők segítettek másokon, illetve mindezek alapján érdemes számot vetni azzal, hogy napjainkban mi mit tudunk tenni, hol lehetnénk hasznos tagjai a társadalomnak. Erre a kérdésre – származásától függetlenül – szerintem mindenkinek meg kell próbálnia választ adni a saját életében.
–Van valamilyen ereklye, személyes tárgy, ami a várúrhoz köthető?
-A legizgalmasabb és legszemélyesebb „tárgyak”a dédnagyapám által a feleségének, gróf Batthyány Lujzának kézzel írt levelei, melyek közül néhányat angol és francia nyelven írt. A fennmaradt levelek az 1920 és 1931 közötti időszakot ölelik fel, bemutatva ezzel egyrészt Magyarország, másrészt Európa akkori történelmét, illetve dédnagyapám hihetetlen szerelmi vallomásait felesége részére.
–Hogyan tiszteleg a múlt előtt?
-Az ősök és a múlt tisztelete, ápolása nagyon fontos. Nagyon sokat tehetünk azzal is, ha a nagyszülőktől, szülőktől hallott családi történeteket, vidám és kevésbé vidám emlékeket megosztjuk egymással, és nem hagyjuk, hogy feledésbe merüljenek. A felmenők életének és sorsának megismerése sokszor erőt adhat a mi életünkben is. Jókai Anna nagyon szépen szavakba öntötte ezt: „A múlt is létezik – valahol, egy más szférában – megcsonkíthatatlanul. Visszük a jövőbe magunkkal – de nem azért, hogy ismételjük, hanem hogy ne felejtsük, miért történhetett, ami velünk megtörtént.”
Brien
