Kezdőlap Politika Újra Nagy Csa...

Újra Nagy Csabát választották megyei elnöknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tisztújító és küldöttválasztó megyei választmányi ülést tartott a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség Baranyai Szervezete – közölte a párt.

A közgyűlés titkos szavazással egyhangúlag döntött az új elnökség összetételéről. Nagy Csabát immár negyedik alkalommal választották a FIDESZ Baranya megyei elnökévé.

Alelnökök lettek: dr. Hargitai János, dr. Őri László, Baksai Endre Tamás és Polics József.

Nagy Csaba újbóli elnökké választása, illetve az elnökségi tagok újraválasztása egyértelművé tette, hogy az elnök és az elnökség elmúlt kétéves munkáját a párt megyei szervezete elismerte.

Nagy Csaba a választmányi ülésen elmondta, hogy az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladata a Fidesz Baranya megyei szervezete részéről az országgyűlési választásokra való felkészülés annak érdekében, hogy 2022 tavaszán megalakulhasson a következő polgári értékrendet képviselő kormány.

A baranyai választmány megválasztotta azokat a küldötteket is, akik a FIDESZ Országos Választmányában képviselik a Baranya megyei szervezetet.