Kezdőlap Politika Balos politik...

Balos politikai program lett a civil óvodai kerítésfestésből

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szigetvári Zöldmanó Óvoda kerítését civil összefogás keretében, társadalmi munkában is lefesthették volna elsősorban az óvodába járó gyermekek szülei, de közben megjelent a gyurcsányista DK helyi vezetője, aki rá is telepedett a programra. A szülők nem értik mi köze van Gyurcsány Ferenc pártjának az óvodai kerítésfestéshez.

„Szeptemberiális családi nap” – ez áll annak a program meghívójának a fejlécén, amelyet szeptember 3-án szombaton 8:00 és 18:00 óra között tartanak meg a szigetvári Zöldmanó Óvodánál. Mint írják, „kerítésfestéssel varázsoljuk szebbé az óvodát, ecsetet és festéket biztosítunk a részvevőknek”. Ebéd a Csónakázó tónál, de nap folyamán lesznek gyerekprogramok, arcfestés, kézműveskedés és interaktív játékok is várják a kicsiket.

A családok számára is vonzó, valóban fontos és pártállástól függetlenül közös társadalmi ügy plakátjára azonban Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak logója és két politikusának, Benedek Szilveszternek és Szarkándi Lajosnénak a neve is felkerült.

A projekt ilyetén alakulása azért is fájó, mert a szülők így értesülhettek arról, hogy valójában egy baloldali kampányrendezvény részesei lesznek. Több szülő is jelezte lapunknak, hogy a civil projektként az ügyet tudta támogatni, hiszen gyermekeik számára fontos, hogy megfelelő körülmények között tölthessék a napjaikat, de politikai propagandát, politikai programot nem tudnak kiszolgálni. Még akkor sem, hogyha köztük vannak bizony baloldali érzelműek is, de egy óvoda nem lehet pártpolitikai küzdelmek, csatározások, harcok helyszíne olyan formában sem, ha ezt egy köntösbe próbálják beburkolni.

Szarkándi Lajosné egyébként a parlamenti választáson súlyos vereséget szenvedett, a szavazatok 28 százalékát szerezte meg, miközben például a baloldali irányultságú, volt MSZP-s képviselőjelölt, Vass Péter szigetvári polgármester is őt támogatta.