Kezdőlap Politika Balosokkal ta...

Balosokkal találkozott a vármegyében az amerikai nagykövet

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

David Pressman hétfőn előbb Mellár Tamással, az MSZP-P-t is megjárt baloldali politikussal, majd a Gyurcsánnyal együttműködő Péterffy Attila pécsi polgármesterrel találkozott, miközben a helyi Soros-szervezetet is meglátogatta.

Egynapos látogatásra érkezett Baranyába az amerikai nagykövet, David Pressman, aki számtalan alkalommal támadta a magyar kormányt. A nagykövet még a magyarokkal szembeni nyomásgyakorlásként plakátkampányt is indított Gyurcsány Ferenc háttérembereinek a segedelmével. Az ok mögött az áll, hogy a kormány továbbra is kiáll a békepártisága mellett, és nem vagyunk hajlandóak az orosz-ukrán konfliktusba beszállni még fegyverszállítmányokkal sem.

A nagykövet a hétfői napot a Mellár Tamás baloldali politikus körzetébe tartozó Keszüben indította, azért itt, mert ezt a falut tudta megnyerni Mellár, míg a többi négy, még hozzá tartozó községet nem – tehát ez a falu baloldali képviselőt választott.

Keszüből aztán a pécsi Emberség Erejével Alapítvány helyi vezetőihez látogatott, amelyet Soros György különböző forrásokon keresztül támogat.

Találkozott még Péterffy Attila, pécsi polgármesterrel is, aki az elmúlt napokban azzal került be a hírekbe, hogy a DatAdathoz hasonló módon olyan magánszemélyek telefonjait is felhívta kampánycéllal, akik erre nem adtak engedélyt, telefonszámukat nem adták meg a balos polgármesternek. A mostani személyes adatokkal való visszaélés a gyurcsányista körökhöz, a nemzetközi dollárbaloldalhoz kötődő tavalyi kampányhoz hasonló, s tavalyi botrányról már kiderült, hogy amerikai források pénzelték őket az előző választások idején.

Pressman délután az egyetemre látogatott, ahol előzetesen sajtótájékoztatót tartottak volna, de ezt végül a helyszínen lefújták, de semmilyen indoklást nem közöltek, sőt még a pécsi egyetem rektorának, Miseta Attilának a köszöntőjére sem engedték be a sajtót, ami példátlan a PTE rendszerváltás utáni történetében.