Kezdőlap Politika Az időseket é...

Az időseket és a vidékieket is alázta Márki-Zay Péter

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gyorsan beigazolódott a pesszimisták várakozása, miszerint 2022 sem a színvonalas közéleti-politikai kommunikációról szól majd. A Márki-Zay Péter újévi beszédében feldobott magas labdát a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke csapta le igen gyorsan és frappánsan a közösségi médiában. Már fél napja 2022 van, kellett is gyorsan egy parasztság – jegyezte meg Kovács Gergely az Index.hu tudósítása szerint.

Baloldali Márki-Zay szerint ugyanis „mitől lett volna most több szavazója a Fidesznek, mint volt 2018-ban? A Covid miatt megtizedelt időskorú lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre”.

A baloldallal egyébként mindig óvatosan fogalmazó, rendszerint teljesen lojális Amerikai Népszava szintén súlyos kritikát fogalmazott meg, amikor azt írta, hogy Márki-Zay újévi beszédéről: „ez a produkció szégyen és gyalázat, az egész ellenzék lejáratása, választási esélyeik lenullázása. Azt kell mondanunk, hogy zavaros gondolkodású, de önmagával tökéletesen elégedett amatőr idióta járatja itt le nemcsak önmagát, hanem mindazokat, akiket ellenzéki miniszterelnök-jelöltként képvisel”.

Korábban pedig azt mondta, „hogyha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, akkor valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni”. Azaz nem is nagyon burkoltan, de ostobának állította be a vidéken élőket.