Kezdőlap Politika A lobbiparti ...

A lobbiparti ideje alatt is inkább máshol kampányolt a szentlőrinci polgármester?

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az MSZP-s képviselőjelölt-jelölt, Koltai Péter közösségi oldalát máris elárasztották a szocialista párthoz köthető hirdetések, programok. A Gyurcsány Ferenccel szövetséget kötő baloldali tömb ugyanis gőzerővel kampányol már a jövő évi választásokra, és ebből nem akar kimaradni a valamikor még függetlenségét hangsúlyozó szentlőrinci polgármester is.

Az egyik néhány nappal ezelőtti posztja például arról szól, hogy Tóth Bertalannal, MSZP-s pártelnökkel éppen a falvakban kampányoltak és közben készítettek egy szelfit is – tehát maga szocialista párt első embere is segít számára a kampányban. De az elmúlt napokban több településen is járt a szocialisták jelöltje, sőt fotózkodott még Kunhalmi Ágnessel, az MSZP társelnökével is Sellyén és Szigetváron, ahol szintén kampányoltak.

Ugyanakkor a politikus közösségi oldalán nem bukkantunk olyan bejegyzésre, ami a pénteki szentlőrinci Lobbipartira invitált volna, pedig itt a város vezetőjeként nyilvánvalóan a polgármesternek kell betöltenie a házigazda szerepét.

Ennek kapcsán olvasónk egy fontos körülményre hívta fel a figyelmünket.

Pénteken ugyanis másik – vélhetően nagyon fontos – elfoglaltsága is lehetett Koltainak MSZP-s jelöltként: a facebookos bejegyzése szerint ugyanis Szigetváron volt jelenése 13.30-tól annak a Karácsony Gergelynek az oldalán, aki munkanapon főpolgármesterként inkább vidéken építi politikai karrierjét Budapest irányítása helyett.

De ezzel még nem érhetett véget a mozgalmas kampánynap. Tóth Bertalan ugyanis egyik legfrissebb bejegyzésében már arról is írt, hogy pénteken Szentlőrincen kezdenek ugyan a 20. Lobbipartin, de 17 órától Koltai Péter már Pécsen tart fórumot kampányoló baloldali politikusokkal.

Ilyen sűrű időbeosztás mellett kérdés egyáltalán, hogy mégis mennyi időt töltött azzal, hogy házigazdaként fogadja a vendégeket a lobbipartin Koltai Péter. Egy másik kampányoló baloldali politikus, a momentumos Nemes Balázs kampánybejegyzése alapján az mindenesetre kiderült, hogy legalább néhány politikai kampányfotó erejéig biztosan megjelent a rendezvényen a polgármester is.