Kezdőlap Ország-Világ A Zrínyi-csal...

A Zrínyi-család címerével gránátvetőket állítanak ki

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyedülálló, a Zrínyi-család címerével és jelmondatával díszített gránátvetőket állítanak ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Egyetemi Könyvtárában – közölte az NKE.

Az egyetem tájékoztatása szerint a kiállítás A 17. század hadviselésének tárgyi emlékei című tárlat folytatásaként, illetve ahhoz kapcsolódva jött létre.

A kiállítás különlegessége, hogy Szathmáry Tibor fegyvertörténész felbecsülhetetlen értékű gyűjteményének olyan gyöngyszemeit tekinthetik meg az érdeklődők, amelyek múzeumokban sem láthatók. A kiállításon többek között egy keréklakatos gránátvető is megtekinthető a Zrínyi-család fegyvertárából, illetve egy Handböller gránátvető, Zrínyi Miklós jelmondatával és címerével – írta az NKE.

Hozzátették: a kiállított tárgyak nagy idők és emberek tanúi, hiszen talán maga Zrínyi Miklós is forgatta őket.

A 17. századi fegyverekből álló tárlat megnyitója csütörtökön lesz, a nagyközönség november 18. és december 12. között tekintheti meg. A kiállítás ingyenesen látogatható az NKE Hungária körúti campusán.