Kezdőlap Ormánság Máris sikeres...

Máris sikeres az egyedülálló ormánsági mintaprogram

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három ormánsági település összefogásával valósult meg az a közfoglalkoztatási mintaprogram, amelynek keretében Drávacsehiban vágóhíd és húsfeldolgozó üzem, Szaporcán pedig sertéstelep létesült.

A mintegy félmilliárd forintos belügyminisztériumi támogatással megvalósuló mintaprogram segítségével az ormánsági Drávacsehiben vágóhíd és húsfeldolgozó üzem, Szaporcán egy ezer sertés tartására alkalmas telep, keverőegység és kocaszállás létesült, tizenkilenc új munkahely jött létre. 

Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője a húsüzem keddi átadóján megköszönte – a szintén jelenlévő – Hoffmann Imre közfoglalkoztatásért és vízügyért felelős helyettes államtitkár programban való közreműködését.

Az országgyűlési képviselő a Téma Baranyának kiemelte a közfoglalkoztatási mintaprogram jelentőségét, mely abban is kimerül, hogy egyedülálló az országban: nem futott és nem is fut ahhoz hasonló. „Nagyon nagy szakmai küzdelem volt az elindítása, de sikerült!” – jegyezte meg Nagy Csaba.

Örömét fejezte ki a képviselő a tekintetben is, hogy a programnak köszönhetően számos munkahely jön létre az érintett falvakban is, a húsüzem Bőközi Legendás márkanevű termékcsaládja pedig már most nagy népszerűségnek örvend, nagyon fogy, illetve bekerült a SPAR mentorálási programjába is. Ezek a termékek a jövő év márciusától 34 hazai Interspar áruházban elérhetőek lesznek.

Hoffmann Imre helyettes államtitkár az átadón arról szólt, hogy a háztáji sertéstartás újjáélesztését, a gasztronómiai hagyományok ápolását és munkahelyteremtést szolgáló program azt mutatja, hogy „a közfoglalkoztatás értéket teremt”.

Kiemelte: Drávacsehi hosszú évek óta példamutató módon vesz részt a rendszerben 20-30 fővel a többi között a sertéstartás és takarmányozás területén, most pedig már a sertéshús feldolgozását is végzi. A két másik település bekapcsolódásával emellett kialakult a térségben a teljes feldolgozási lánc is, mondta.

Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az eseményen hangoztatta: ha a főváros adja az ország szívét, akkor „a magyar vidék szolgálja az ország vérét, vérkeringését”. Aláhúzta: a három apró ormánsági település összefogásaként megvalósuló fejlesztés képes „hitet, büszkeséget, megélhetést adni” Bőköz lakóinak.

Bognár Lajos úgy vélekedett, a három ormánsági község közös megoldást talált közös bajaira, az előállított magas minőségű feldolgozott hústermékek ugyanis a piacon magasabb áron, jobb alkupozícióval értékesíthetők. Ez arra ösztönzi a községek lakóit – tette hozzá –, hogy élesszék fel újra a házi állattartást. Azt mondta: a magyar vidék gerincét és önbecsülését a hosszú távon sikeres kis- és közepes, valamint családi vállalkozások adják.

A Drávacsehi, Tésenfa és Szaporca összefogásával létrejött mintaprogram keretében már folyik a hústermékek előállítása. Mint azt Németh Tamás (független), Drávacsehi polgármestere az átadón elmondta, csemegéikkel már részt vettek az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK), két termékük pedig díjat nyert a SPAR Hungaricool versenyen.

TéBa/MTI