Kezdőlap Gazdaság Elindult a 18...

Elindult a 180 milliós modern vajszlói piac építése

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több évig tartó előkészítő munka után a hétfőn átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, ezzel elkezdődött a vajszlói piac fejlesztése. A vállalkozás első feladata a jelenlegi piactér elbontása lesz. Ezt követően indulhat meg a mai kor követelményeinek megfelelő, új piac kialakítása.

A helyi piac eddig is ismert és közkedvelt volt, de önkormányzati önerő és pályázati támogatás hiányában a területen az elmúlt években nem sikerült beruházást végrehajtani.

Most a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program megteremtette a lehetőséget, hogy Vajszlón megszülethessék a régen várt, mai kornak megfelelő kialakítású, a helyi termelőket a vásárlókkal összehozó piac.

A termelői piac létrehozására eredetileg 150 millió forintos költségvetéssel kalkuláltak, ám az elmúlt években az építőipari árak is emelkedtek, ezért is szükség volt kiegészítő forrásra, a közbeszerzésre kiírt összeg fejében nem sikerült kivitelezőt találni a projekt megvalósítására.

Nagy Csaba (Fidesz-KDNP) a térség parlamenti képviselője már korábban azt közölte, hogy a település önkormányzatának ezért többletforrásra volt szüksége, a kormány pedig 30 millió forint többlettámogatást biztosított a beruházás megkezdéséhez.

A vajszlói önkormányzat és a Baranya Megyei Önkormányzattal közös konzorciuma által lebonyolított beruházás során térkővel burkolt, részben fedett, részben nyitott piactér jön létre. A területen új árusító asztalokat állítanak fel. Emellett egy teljesen zárt üzlethelyiséget és egy kisebb irodát is építenek. Új vizesblokk készül, ahol akadálymentesített mosdót is kialakítanak, napelemes energiatermelő rendszert telepítenek. Megoldódik a piac körül a gépjárművek és kerékpárok parkolási lehetősége, megtörténik a szükséges környezetrendezés, gyepesítés, fásítás.

A termelői piac létrehozásával a cél az, hogy a helyben termelt árukat közvetlenül a termelőktől vásárolhassák meg a helybeliek, és környéken élők. Fontos célkitűzés, hogy a termelő és a fogyasztó között közvetlen kapcsolat alakuljon ki, a termékek pedig felvegyék a versenyt mind minőségeben, mind árban a hipermarketekkel.

A hátrányos helyzetű térségek egyik kitörési pontja a helyi, családi gazdaságok megerősítése, amelynek egyik eleme a mostani piacfejlesztés is. Vajszló az Ormánság második legnagyobb települése, tizenhat község központja, közlekedési útvonalak csomópontjában fekszik, a szűken vett térség fontos gazdasági, kereskedelmi központja.