Kezdőlap Kultúra Virtuális tér...

Virtuális térben barangolhatunk a megye református templomai között

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerületet 2021-ig vezető püspök kezdeményezésére tavaly indult el az a nagyszabású projekt, amelynek keretein belül az egyházkerület minden templomáról felvétel készül. Az épületeket bemutató fényképek Füle Tamás, fotográfus, a Parókia Sajtószolgálat szerkesztőségvezetőjének keze munkáját dicsérik.

Az egyházkerületen belül található 8 egyházmegye református templomairól az elképzelések szerint könyvsorozat készül. Bogárdi Szabó István, leköszönt püspök még tavaly év elején indítványozta azt az ötletet, hogy egy olyan kiadványt készítsen az egyházkerület, amelyben fotókkal, alapvető információkkal és adatokkal ellátva szerepelnek a református templomok.

Nagytótfalu; Fotó: Füle Tamás

-Az elmúlt évek során jelentek meg könyvek, albumok, amelyek különböző szempontok alapján foglalkoztak a református templomokkal: építészeti vagy művészettörténeti szempontból; bizonyos korszakokban épült templomokkal; vagy kiemelt jelentőségű épületekkel. Ugyanakkor ilyen típusú gyűjtemény vagy teljes kiadvány még nem készült – válaszolta a Téma Baranyának Füle Tamás, a Parókia Sajtószolgálat szerkesztőségvezetője.

Kisdobsza; Fotó: Füle Tamás

Az egyházkerületben található több száz épületről jelenleg is zajlik a felvételkészítés, de az eddig elkészült fotók is gazdag és egyedülálló értékleltárt jelentenek. Többek között ezért is határoztak úgy, hogy a tervezett könyvsorozat elkészüléséig a nagyvilággal is megosztják az elmúlt egy év során készült több száz fényképet.

-Azt már a kivitelezés elején láttam, hogy egy év alatt szinte lehetetlen végigfotózni a templomokat, ezért megyénként haladtam. Az elmúlt év során 5 egyházmegyével végeztem. Mivel építészeti és egyházi szempontból is Baranya megye az egyik legizgalmasabb, a publikálást is ezzel indítottam – fűzte hozzá Füle Tamás, akinek Facebook-oldalán, rövid ismertetővel ellátva, egy-egy település templomával találkozhatunk minden nap.

A modern technikának köszönhetően a templomokról drónfelvételek is készültek/készülnek, melyek új megközelítésbe helyezik a református hitélet fő épületeit.

Nagycsány; Fotó: Füle Tamás

-Amikor Bogárdi Szabó István püspök úr felvetette ezt az ötletet, kimondottan drónfotókra gondolt. A templomokról nagyon sokféle képanyag van, de a legtöbb esetben nincs elég tér az épület körül, hogy olyan szögből lehessen fotózni a talajról, hogy ne torzuljanak az arányok. Ennek kikerülésére kiválóan alkalmas a drónfotózás, hiszen sokkal könnyebb megtalálni a megfelelő pontokat és látószögeket – jegyezte meg a fotográfus.

Intenzív munkájának köszönhetően 10-12 nap alatt készült el a Baranyai Református Egyházmegye 114 templomáról készült több száz felvétel, melyek az egyházkerület döntésének köszönhetően a Google Maps felületén immáron bárki számára megtekinthetőek.