Kezdőlap Kultúra Csodálatos fe...

Csodálatos felvételek a nem is olyan régi múltunkból, az Ormánság mindennapjairól

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az én Ormánságom címmel nyílt meg Tóth Zsuzsanna kiállítása a városi könyvtár galériájában. A Baranya megyei tájegységre egykor jellemző értékek és hagyományok bemutatását célzó tárlatot a hónap végéig lehet megtekinteni.

Tóth Zsuzsanna Bogádmindszenten született, így az Ormánság szeretete soha nem volt kérdés számára. A ma Siklóson élő fotós 30 éve fényképezi az ormánsági embereket, helyszíneket és értékeket. Ennek anyagából válogatva, több mint 50 felvétellel igyekszik bemutatni a tájegység gazdag hagyományát.

A Siklósi fotósok baráti körét megalapító Tóth Zsuzsanna kiállítása Tésenfáról érkezett Siklósra. Több időszakos tárlata mellett négy állandót jegyez. Képeivel szülőfalujában, Bogádmindszenten, továbbá a siklósi kórházban, a Batthyány Kázmér Általános Iskolában vagy az interneten is találkozhatunk.

Bodonyi búcsú. Siklósbodony ugyan már nem az Ormánság része, az egykor itt tartott bodonyi búcsú több embert vonzott a hegyre, mint ma a Vince-nap. Néha egész hétre is felköltöztek a hegyre, ahol főztek, beszélgettek, mulattak. A képen Tóth Zsuzsanna édesanyja áll barátnőivel, keresztapjával és a mulattató cigány zenészekkel.
Maris néni. Az egykor a falvak határaiban élő romák a településekre jártak cselédmunkát végezni vagy koldulni. A Bogádmindszentre bejáró Maris néni főzött szappannal mosott teknőben. Mivel jó kezei voltak, masszírozott is. A kép a 70′-es években készül a fotós akkori családi konyhájában.
A falvakat egykor kisebb birtokosok lakták. Lóval és kézzel végezték a mezőgazdasági munkákat. Magasan a szekérre rakva hordták haza a határból a szénát, majd kazlakat építettek belőle.
Az egykor romos állapotban lévő szaporcai Cifraház.
Drávaiványi fakazettás református temploma.

Vajszlói fejfák. A református temetőkben volt jellemző, hogy a szegényebb helyzetben álló családok fából faragott fejfákat állítottak.
Újmindszenti templom főbejárati ajtaja. A templom 1847-ben épült, romos állapota miatt az Egyház is lebontásra ítélte. Végül megmenekült és sikerült felújítani. A főbejárati ajtó romos állapotában is gyönyörű.
Naptojás. 1999. augusztus 11-én volt az utolsó teljes napfogyatkozás. Másnap a Dunántúli Naplóban jelent meg a cikk: Földrengés és különleges tojás. Vajszlón talált különleges tojást Kozma Józsefné. A napfogyatkozás idején a baromfik szokatlanul erős hangjára figyelt fel. Néhány perc múlva a fent látható tojást találta, melyen domborműképpen rajzolódott ki a nap alakja.

Kiemelt kép forrása:facebook/Zvolszky Zita