Kezdőlap Kultúra Bepillantást ...

Bepillantást kaptak a szigetvári diákok a szobor alkotás folyamatába

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Augusztusban négy napos alkotótábor keretében nyílt lehetősége a zeneiskola tanulóinak arra, hogy betekintést nyerjenek a szobrászat művészetébe, októberben fel is avatják a szobrokat.

– A Szigetvári Weiner Leó AMI külső udvarában 2020-ban egy szoborpark kialakítását terveztük el. Az első szobrot Vanyúr István szigetvári szobrászművész ajánlotta fel, amit tavaly októberben avattak fel. Idén augusztus második felében Szigetváron alkotótábort szerveztünk, annak céljából, hogy tovább bővüljön a szoborpark -mesélt lapunknak a kezdeményezésről Deichler András intézményvezető.

A tábor szakmai irányítója Vanyúr István volt, aki két művészkollégáját, Dechandt Antalt és Gvárdián Ferencet kérte fel, hogy jöjjenek el és készítsenek szobrot maguk is. Az alkotótábor ideje alatt szorgos munka folyt Vanyúr István szigetvári műhelyében, amelyen a zeneiskola képzős tanulói is részt vehettek, és betekintést nyerhettek a művészek alkotómunkájába. A gyerekek állatfigurákat készíthettek a mesterek segítségével.

– A művészeti nevelés nagyon fontos, ugyanis a gyermekek számos képességét fejleszti. Az alkotótáborban résztvevő diákok nagyon élvezték a programot és sok tapasztalattal, valamint pozitív élménnyel gazdagodtak. A művészek úgy tanították őket, mintha a saját gyerekeik lettek volna, és több mesterfogást is elleshettek tőlük – összegzett Deichler András.

A zenei témájú szobrok felavatását a szigetváriak és minden érdeklődő október elsején tekintheti meg a város napja és a zene világnapja alkalmából tartandó közös ünnepség keretei között.