Fest, miközben spanyol zene, vagy éppen rock megy a rádióban. Hátralép, hogy lássa az összképet, aztán közel simul a festményéhez, hogy minél szebben kidolgozza a részleteket. A vászon ezúttal hatalmas, és nem anyagból, hanem téglából és fehér vakolatból áll. Egy csodás alkotás készül a siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskola bejárata melletti falon. Színekkel és rengeteg mondanivalóval. Szenvedélyes, dinamikus, mosolygós, ahogyan a festmény készítője, Miklós Zsóka „Csöre”.
–Kinek az ötlete volt, hogy az iskola kinti fala szolgáljon alapnak egy festményhez?
-Pataki Gabriella iskolaigazgató szólt tavaly, hogy a Tankerülettel közösen arra gondoltak, lehetne oda festeni valamit, ő pedig rám gondolt! Akkor még nem készítettem konkrét rajzot, csak kis képeket geometriai formákról, és a stílusomról. Később megterveztem, hogy milyet képzeltem oda, ez nagyon tetszett neki, nem ilyenre számított. Megrajzoltam, a fiam beszkennelte, gépen kiszínezte, kicsit az ő keze is benne van. Aztán szóltak, hogy kezdhetem, mert most vált aktuálissá, mivel kifestették az iskolát.
–Mesélj a festményen található motívumokról, mi mit jelképez?
-Azt szerettem volna, hogy vidám legyen, feltűnő, meg, hogy a gyerekeknek tetsszen. Hogy benne legyen a saját stílusom, világom, Kanizsai Dorottya, a tanulással kapcsolatos dolgok. Aztán jöttek a gondolatok, több vázlatot is készítettem. A sok-sok rajzból lett egy montázs, és így összeállt a kép. Számomra fontos szimbólumok a nap, meg a szív, az angol tanítást a zászló jelzi, ott van a könyv, a ceruza. Azt gondolom, hogy nagyon jó lett az összkép, és elértem a célomat! Mióta elkezdtem a festést, mindenki megáll, megnézi, aki erre jár! Szerintem ez az első, hogy egy intézmény oldalán festmény van. De remélem, hogy nem az utolsó!
–Mosolygós és optimista vagy! Mindig?
-Nagyon optimista vagyok, még a legnehezebb időkben is próbálok az lenni! Nem titok, hogy Istenhívő vagyok, és abszolút úgy gondolom, hogy mindig valahogy segít, soha nem csalódtam benne! Nagyon jók a megérzéseim, beválnak, azt mondhatom, hogy az egész életem szerencsésen alakult! A rossz dolgokból pedig tanultam. Nagyon jó dolgok történnek velem, mert az új művészeti részen kapok két termet, alig várom, hogy „beköltözzek”! Azt szeretném, ha itt is lenne egy hasonló stílusú kép! A rajzterem falára is festeni fogok!
–Rajztanárként hiszel abban, hogy mindenkiben van művészi véna?
-Azt gondolom, igen! Természetesen csak akkor, ha ő is akarja! Ha úgy áll hozzá, hogy nem tudom és úgysem sikerül, akkor nem, de ha valaki szeretne alkotni, mert neki ez örömet okoz, és eljár oktatásra, akkor igenis nagyon sokat lehet fejlődni!
–Gyerekként is gondolom, sokat rajzoltál, mikor döbbentél rá arra, hogy ez sokkal több egy hobbinál?
-Nem hiszem, hogy akkor észrevettem volna, ez inkább egy folyamat volt. Már alsó tagozatban az olvasófüzetbe rajzoltam! Sajnos nincsenek meg a gyerekkori rajzaim, emlékeim! Mindig dicsértek, hogy ügyes kezem van! Felsőben rajzszakköre jártam Vida Dezső tanár úrhoz, és folyamatosan megnyertem a rajzpályázatokat! Régen nem figyeltek annyira oda a továbbtanulásra, hogy hova is menjen a gyerek! Nem voltunk ennyire tájékozottak, mint manapság, nem jöttek iskolaigazgatók előadást tartani! Mehettem volna művészetibe, de fogalmam sem volt arról, hogy van ilyen iskola! Dezső bácsival sokat rajzoltunk, így érettségi után Pestre kerültem, ami életem egyik legjobb iskolája volt, nagyon-nagyon szerettem! Kirakatrendező-dekoratőrnek készültem. Tervezést, művészettörténetet, ábrázoló geometriát tanultam! Szenzációs tanárok, diákok voltak ott!
–Mikor döntötted el, hogy tanár leszel?
-Álmomban nem gondoltam, hogy egyszer tanár leszek! Mikor a harmadik gyermekemet vártam, volt egy lehetőség, hogy akik gyesen vannak, azoknak ingyenes a főiskola. Egy barátnőm kérdezte, hogy nem jelentkezünk valahová? Aztán jött egy másik, aki azt mondta: miért nem végzek olyan iskolát, amit élvezek is? Így jelentkeztem rajz szakra! Kemény felvételi volt két héttel szülés előtt! Péntek-szombat-vasárnap kellett az órákra járni havonta egyszer, de volt, hogy kétszer. Minden alkalomra úgy mentem, hogy három gyerek és férj! Büszke voltam magamra, mert rengeteg feladat volt, sok huszonéves abbahagyta, de én végigcsináltam! Utána az egyetemet is elvégeztem, azt mondta a férjem: csináld, én nem ellenzem! Kitűnővel végeztem! Most kezdek tanárként beérni, nekem is meg kellett tanulni, mit hogyan csináljak. Nem vagyok vaskalapos, sem nagyon szigorú, meg kellett találnom az arany középutat! Nagyon szeretem a gyerekeket, jóban vagyok velük, nekem ez a hivatásom! A szeretettel mindent el lehet érni, nem szűnik meg soha.
