Kezdőlap Kultúra A sváb bál az...

A sváb bál az összefogás szép példája

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Múlt hétvégén rendezték a Siklósi Táncsics Mihály Gimnáziumban a második sváb bált. Azóta számos fotót láthattunk a közösségi oldalakon, illetve hallhattuk hírét annak, milyen jó hangulatban telt a rendezvény. A bál üzenete nemcsak a hagyományőrzés, hanem az összefogás is, hiszen a szülői munkaközösség, a Siklósi Német Önkormányzat és vállalkozók, magánszemélyek is komoly segítséget nyújtottak hozzá. A sváb bál ötlete a német nemzetiségi oktatás elindítása kapcsán merült fel.

2019 novemberében rendezték meg az elsőt, amely olyan jól sikerült, hogy egyértelmű volt a folytatás. Sajnos azonban a járvány közbeszólt, Két év kihagyás után, idén ismét sikerült megrendezni a bált. A rendezvényt megelőzte a rendkívül gazdag programokkal teletűzdelt német nemzetiségi nap a gimnáziumban, ahol az intézmény összes tanulója megismerkedhetett a magyarországi németek történetével, kultúrájával. Volt filmvetítés, táncház, speciális történelemóra és kézműveskedés, ahol az esti bálhoz készítettek dekorációkat. Az Szülői Munkaközösség aktívan részt vett a szervezésben, a Siklósi Német Önkormányzat pedig pénzügyi támogatást nyújtott. Ők finanszírozták a zenekart és a dekorációt. A sváb bál első műsorszáma a villányi óvodások német nyelvű műsora volt. Ezután következett a vokányi és babarci tánccsoport, és a harkányi „Singvögel” kórus. A zenét a Millich zenekar szolgáltatta. A bál bevételét a német nemzetiségi oktatásra fordítják majd.

Sokat áldoznak erre minden évben. Tavaly könyveket vásároltak német népismeret témakörben és látogatást tettek a nemzetiségi tévéműsorok, rádióműsorok szerkesztőségében. Kirándultak Bajára, ahol megnézték a német nemzetiségi tanösvényt. Idén is kirándulásban gondolkodnak, tervezik a hagyományos sváb mesterségekkel való ismerkedést, mint a kádár, fazekas, kékfestő. Ezzel kapcsolatban egyeztetni fognak az iskolavezetéssel, a Német Önkormányzattal, illetve a Szülői Munkaközösséggel.
Brien