Kezdőlap Krimi Utcai rabláso...

Utcai rablások a baloldali vármegyeszékhelyen

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felfegyverkezve elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt rendelte el kedden a Pécsi Járásbíróság egy fiatal nő és két fiatalkorú fiú letartóztatását.

A Pécsi Törvényszék keddi közleményében azt írta: a gyanú szerint a nő és két fiatalkorú társa május 20-án éjjel egy pécsi belvárosi ház előtt símaszkba, fekete ruhába öltözve feltartóztatott egy férfit, majd késsel fenyegetve értékeinek átadására szólította fel; a gyanúsítottak egy 150 ezer forintos mobiltelefont zsákmányoltak.

Fél órával később ismét feltartóztattak egy embert, akit szintén késsel fenyegetve kényszerítettek értékei átadására, kitépték a kezéből nagy értékű mobiltelefonját és annak tokjában tárolt bankkártyáját, 700-800 eurós kárt okozva ezzel a sértettnek.

Röviddel ezt követően a gyanúsítottak ugyanebben az utcában két nőt tartóztattak fel, késsel fenyegetve felszólították őket értékeik átadására. A sértettek nem adtak át semmit, ezért a gyanúsítottak elszaladtak a helyszínről.

A nő és két társa később késsel megtámadtak egy újabb sértettet, aki egyedül sétált hazafelé, őt gázsprayvel lefújták, aminek következtében a sértett elesett és eltörte a bal karját.

A fiatal nő és a két fiatalkorú fiú letartóztatását egy hónapra rendelte el a bíróság négy rendbeli csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás – melyből két rendbeli kísérlet – továbbá csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel és okirattal való visszaélés alapos gyanúja miatt. A fiatalkorúak letartóztatását javítóintézetben hajtják végre.

A végzést az ügyész, a gyanúsított nő és védője tudomásul vették, míg a fiatalkorú gyanúsítottak, védőik és törvényes képviselőik fellebbezést jelentettek be enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében, a bíróság végzése így a fiatalkorúak esetében még nem végleges.

Képünk illusztráció.