Kezdőlap Krimi Szokásos csat...

Szokásos csatornás trükk: milliókkal verte át a megbízóját a kivitelező

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szigetvári nyomozók befejezték a vizsgálatot a csaló ügyében.

Jelentős kárt okozó csalás elkövetése miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 28 éves budapesti férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021 májusában megegyezett a sértettel, hogy egy szigetvári ingatlanon elvégzi a tetőfedési és csatornázási munkálatokat 13 ezer forint/négyzetméter áron.

A sértett át is adott neki több mint 2 millió forint előleget, majd a munka végeztével a férfi a kialkudott ár többszörösét, 9 millió forintot számlázott ki megrendelőjének. A sértett kifizette a fennmaradó összeget, majd feljelentést tett a férfi ellen, amelynek következtében zárolták a csaló számláját. Ekkor a férfi felhívta a sértettet, és megegyeztek abban, hogy visszaad neki 4 millió forintot azért, hogy ne legyen rendőrségi eljárás. A rendőrök akkor fogták el, amikor átadta a pénzt a megbízójának, majd előállították a Szigetvári Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Az eljárás során az igazságügyi építésügyi szakértő megállapította, hogy a csaló 20 százalék tiszta haszonnal is csak közel 3,3 millió forintot kérhetett volna el a munkálatokért, így a lefoglalt pénzből kártalanították a sértettet.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.