Kezdőlap Közélet Katasztrófa: ...

Katasztrófa: pusztító jégverés Baranya déli részén

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Frissítve (15:31): Őri László: a Baranya segít programban eszközöket adtak

A Baranya megyei önkormányzat elnöke, Őri László a sellyei látogatása után elmondta, láthatjuk, hogy az elmúlt években számos példája volt annak, hogy egyre szélsőségessé válik az időjárás, pillanatok alatt alakulnak ki súlyos viharok, jégesők. Pénteken egy ilyen vihar kapta derékba Sellyét, az első feladat ilyenkor az életek megóvása, utána jöhet az anyagaik mentése, amely javában zajlik. Hozzátette: a helyszínen köszönetet mondott a kárenyhítésben, a kárfelmérésben részt vevő közel 200 hivatásosnak, önkéntesnek.

– A legfontosabb, hogy az emberek biztonságban legyenek, de egyben jó volt látni, hogy a bajban milyen gyorsan létrejött egy széleskörű összefogás, civilek érkeztek, karitatív szervezetek segítenek. A megyei önkormányzat Nagy Attila polgármesterrel egyeztetve a Baranya segít program keretében biztosít eszközöket a védekezési munkálatokhoz. Így hetven kilogrammnyi szöget és egyéb szerszámokat, fogókat, kalapácsokat vittünk – mondta a megyei elnök, aki arra is kitért, hogy a horvátországi földrengés idején a sellyei térségből is példamutatóan sokan segítettek a horvát szomszédunkban történt katasztrófa áldozatainak. Dacára annak, hogy ők az ország egyik legnehezebb sorsú térségében élnek, most viszont a fordult a kocka.

Frissítve (15:01): Siklós is segít

Riegl Gábor siklósi polgármester is arról írt a közösségi oldalán, hogy Siklós is segít a sellyeieknek a károk elhárításában.

Frissítve (14:03): Emailen várják a jelentkezést

Megmozdult Baranya megye azért, hogy a sellyei bajbajutottaknak segítsenek a pénteki jégverés után. A sásdi önkormányzat már tett is felajánlást, úgy tudjuk, hogy Őri László, a Baranya megyei önkormányzat elnöke is a helyszínre látogatott.

Nagy Attila, Sellye polgármestere szombaton újabb videós üzenetben adott tájékoztatást a helyzetről: a várost az operatív törzs felosztotta öt beavatkozási területre, és elkezdték a károk elhárítását, valamint azok felmérését. Összesen 407 épület sérült a városban.

A polgármester kitért arra is, hogy fontos: mindenki videóval, képekkel rögzítse a károk mértékét, hogy a későbbiekben a biztosító számára pontosan be tudják mutatni azokat.

Az adományok gyűjtésében több segélyszervezet is részt vesz majd, valamint a város létrehozott egy külön email címet is, ahova várják a károsultak jelentkezését.

Frissítve (szombat, 12:19): Sásd is segít

A sásdi önkormányzat jelképes összeggel ugyan, de maga is kifejezi együttérzését a sellyeiekkel – erről Jusztinger János számolt be a közösségi oldalán.

Frissítve (szombat, 09:19): Még nagyobb a baj!

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) eddigi adatai szerint Sellyén 245, Drávaiványin 61, Okorágon pedig 21 épületben keletkezett kár. Öt közeli megyéből kilenc tűzoltóautóval 36 tűzoltót vezényeltek a helyszínre. A tűzoltók munkáját több mentőcsapat is segíti: nyolc megyéből 66-an érkeztek 16 járművel.

Korábban írtuk:

Brutális pusztítást hozott a péntek délutáni jégverés Sellyén: a város polgármestere szerint közel 200 ház vált lakhatatlanná.

Fél hatkor csapott le az ítéletidő Ormánság központjára, Sellyére, ahol a nagyjából öklömnyi nagyságú jég gyakorlatilag szétverte a házak tetején a cserepeket, az autók szélvédőit bezúzta, a kocsikat tönkre tette. Egész olyan volt, mintha fegyverrel tüzeltek volna.

Nagy Attila polgármester elmondta, hogy még este nyolckor is szedni lehetett a jeget az utcákról, a helyszínen van a katasztrófavédelem és a tűzoltóság több egysége is, valamint önkéntesek is segítenek.

Egyelőre fel sem lehet becsülni a károkat, és azt sem, hogy nagyjából hány száz embert érint a katasztrófa. Az ország egyik legszegényebb térségében nagyon kevesen kötnek biztosítást, így az érintetteket különösen súlyosan sújthatják a történtek.

A helyszínen készült videó: