Kezdőlap Krimi Baranyai kast...

Baranyai kastélygyilkosság: mint egy amerikai thriller

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A héten tárgyalja a Pécsi Törvényszék azoknak a férfiaknak az ügyét, akik a vádirat szerint előre kitervelten ölték meg az egyik gazdag ismerősüket Bárban. Az ügy részletei hátborzongatóak.

A vádirat szerint a büntető ügy sértettje rendkívül jó körülmények között élt, vagyonát korábban a vállalkozásaiból alapozta meg, több ingatlannal és folyószámláin nagy összegű pénzeszközzel, valamint értékpapírokkal rendelkezett. A bűncselekmény elkövetésének időpontjában megtakarításaiból és azok hozamaiból élt.

A sértett tulajdonát képezte több vállalkozás, melyek cégek lakóépületek tervezésével, ingatlanok adásvételével,élelmiszerek gyártásával foglalkoztak. Tulajdonát több nagyértékű személygépkocsi, valamint jacht is képezte, befektetési számláin több száz millió forint volt. A sértett élettársa elhunyt, elvesztését a sértett nem tudta feldolgozni, nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott rendszeresen, többször került ittas állapotba.

Ezt kihasználva budapesti villájában – lakó és tartózkodási helyén –bűnözői csoportok és velük együtt prostituáltak is rendszeresen
megjelentek, akik a sértett bankkártyájának felhasználásával jelentős összegekre tettek szert.A sértett életmódja, továbbá a nála rendszeresen megjelenő és tartózkodó személyek életvitele miatt nagyon sok esetben foganatosítottak rendőri ellenőrzést a lakóhelyén. A sértett kórházban is feküdt, ahol alkohol okozta pszichotikus zavarok miatt kezelték.

Az elsőrendű és a másodrendű vádlottak 2020 tavaszán költöztek be a sértett villájába, több más személlyel együtt. A vádlottak megállapodtak abban, hogy kihasználva a sértett labilis állapotát, megszerzik a tulajdonát képező vagyoni javakat, majd ezt követően a sértettől megszabadulnak, életét kioltják. Ennek megvalósítása érdekében a vádlottak – folyamatosan – egészen a sértett haláláig a korábban a szakorvos által a sértettnek felírt gyógyszereket, továbbá fel nem írt gyógyszereket kávédarálón ledarálták, azt hűtött poharakba helyezték, majd alkoholos itallal, rendszerint sörrel felhígítva a sértettnek adták, aki azt elfogyasztotta. A sértett a vádlottak tudta és beleegyezése nélkül ügyeit már nem intézhette egyedül, ha valahova mennie kellett, úgy a vádlottak vagy a társaságukban levő más személyek is kísérték.

A gyógyszerezés és a rendszeres, nagymértékű alkoholfogyasztás hatására a sértett sokszor énidegen magatartást tanúsított. Az adott gyógyszerek orvosi javaslat és ellenőrzés nélküli adagolása önmagában is, de különösen etil-alkohol tartalmú itallal együtt történő fogyasztása potenciálisan veszélyeztette a sértett életét.A vádlottak társaságában lévő személyek a vádlottak szándékárólnem tudtak.

2020 június 26-án a vádlottak a sértettet a sértett tulajdonában lévő bári kastélyépületbe vitték. Ezzel az volt a céljuk, hogy a külvilágtól szinte teljesen elszigetelt sértett gondnoksággal kapcsolatos ügyeit személyesen ne tudja intézni. Itt tovább folytatták a sértett kontrollálatlan gyógyszerezését. A sértett 2020. augusztus 10-re idézést kapott egy budapesti kormányhivatalhoz, majd a rendőrségre, mely idézésekre meg kellett volna jelennie. Ezt a vádlottak mindenképpen meg akarták akadályozni, nehogy a sértett rájuk terhelő vallomásokat tegyen. Korábbi elhatározásuknak megfelelően döntöttek arról, hogy a sértettet megölik. Augusztus 8-án, az esti órákban a másodrendű vádlott a sértett tartózkodási helyén, a kastélyban égésgyorsító anyagot locsolt szét, azt begyújtotta, majd az épület bejárai ajtaján lévő riglit dróttal bezárta. A sértett ekkor a fürdőszobába bezárkózva kért segítséget, és a birtokon tartózkodó harmadik személy értesítette a
tűzoltókat, akik a sértettet kiszabadították a bejárati ajtószétfűrészelését követően.

A sértettet kórházba szállították, de sérülése nem keletkezett. A vádlottak nem tettek le a sértett megöléséről. Az elsőrendű vádlott – a gyanút magukról elterelendő – Budapestre utazott, meghagyva a másodrendű vádlottnak, hogy tervüket vigye véghez. 2020.augusztus 9-ről 10-re virradó éjszaka a másodrendű vádlott a sértettet a szobájában megfojtotta, ezt követően az ingatlanban égésgyorsító anyagot locsolt szét nagy mennyiségben és azt meggyújtotta, majd elhagyta az épületet. A másodrendű vádlott ezután a szállására sietett azt a látszatot keltve, hogy ott aludt, és az ott tartózkodó másik férfit riasztotta azzal, hogy észlelte lángokban áll az épület. A katasztrófavédelem munkatársai a helyszínre hajnalban érkeztek meg, az oltást ekkor megkezdték, eközben megtalálták a sértett elszenesedett holttestét.

Képünk illusztráció