Kezdőlap Krimi 70 ezres tart...

70 ezres tartozásból 3 milliós tartozást csinált az uzsorás

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ügyész keresete alapján a Siklósi Járásbíróság 2022 januárjában megszüntette az elítélt uzsorás áldozata ellen indított végrehajtást. A nő még 20 évvel ezelőtt kapott kölcsön 70 ezer forintot, amiért 3 milliót követelt tőle a gátlástalan bűnöző.

A Pécsi Városi Bíróság 2011-ben zsarolás, csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt nyolc év tíz hónap fegyházra ítélte a siklósi férfit. Az ítélet szerint a férfi a 2000-es évek elején Siklós környékén uzsorakölcsönöket adott rászoruló, kilátástalan anyagi helyzetben lévő sértetteknek. A férfi az átadott összegek többszörösét tartalmazó kölcsönszerződéseket és elismervényeket íratott alá áldozataival, és tőlük ezen összegek megfizetését követelte.

Az uzsorás összesen három és fél millió forintot adott át különböző sértetteknek és több mint 34 millió forintot követelt vissza. A követelt összeg közel felét be is hajtotta. Amikor nem sikerült behajtania a pénzt, a sértettekkel szemben végrehajtási eljárást indított.

A siklósi uzsorás egyik áldozatának, egy rossz egészségi állapotban levő nőnek 2000-ben 70.000 forint kölcsönt adott, majd vele olyan elismervényeket íratott alá, melyek szerint összesen 500.000 forintot kapott. Ezen összegre indított végrehajtást 2001-ben, ami 2021-ben már 3 millió forintra folyt.

A Siklósi Járásbíróság 2019. tavaszán bírósági meghagyásban állapította meg, hogy az elismervények uzsorás szerződések, ezért semmisek.

A rossz egészségi állapotban levő, jogainak védelmére nem képes sértett 2021-ben a Baranya Megyei Főügyészséget kérte, hogy járjon el az ellene folyó végrehajtás megszüntetése érdekében.

A Baranya Megyei Főügyészség 2021 novemberében keresetet indított, melyben kérte a végrehajtás megszüntetését a Siklósi Járásbíróságtól. Keresetében a büntetőügyben hozott ítéletre és a Siklósi Járásbíróság bírósági meghagyásában tett megállapításokra hivatkozott. A bíróság 2022. január 10. napján tartott tárgyalást, ítéletet hozott, melyben döntött a végrehajtás megszüntetéséről. Az ítélet a tárgyaláson jogerőre emelkedett.