Kezdőlap Közélet Utolsó simítá...

Utolsó simításokat végzik a tanuszodában

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az év elején még arról tudtunk csupán beszámolni, hogy csak ígéretek vannak a létesítmény befejezésére, ám azóta nagyot fordult a történet: immár a fokozatos műszaki átadás-átvétel protokollja előtt áll a sásdi tanuszoda.

2014-ben az akkori emberi erőforrások miniszter, Balog Zoltán jelentette be, hogy az országban több tanuszodát is építenek és az új helyszínek közé bekerült Sásd is. Az elképzelés az volt, hogy olyan létesítményeket hozzanak létre kistérségek, mikrotérségek központjában, ahol a helyi fiatalok, az iskolások, az óvodások meg tudnak tanulni úszni, megszerethetik az úszást, az egyik legegészségesebb sportot. Fontos volt az is, hogy amennyiben a pályák nem foglaltak, akkor tanítási időn kívül a felnőttek előtt is nyitottak legyenek az uszodák. Sásdon a munkák 2016-ban elég jó tempóban indultak, de egyszer csak döcögőssé vált a kivitelezés, és szinte teljesen megállt.

Voltak akkor már olyan pesszimista hangok – érthetően -, akik már le is mondtak a fejlesztésről, de Nagy Csaba, a térség parlamenti képviselője nem adta fel, igyekezett a lehetőségeihez mérten mindent megmozgatni annak érdekében, hogy folytassák a munkálatokat, ugyanígy tett Jusztinger János, Sásd polgármestere is. Végül az, hogy nem adták fel, meghozta a sikert, a munkákat ugyanis idén új lendülettel folytatták.

A város polgármestere lapunknak azt mondta, hogy miután 2016 őszén megvolt az alapkőletétel, két évig dolgoztak, de aztán nagyobb szünet jött és 2021-ben indult be újra az építkezés és immár az utolsó fázisban vannak. A kivitelezőtől úgy tudják, hogy november végén, december elején megtörténik a használatba vétel. Elindul az engedélyek beszerzése, ami egy ilyen létesítmény esetében bonyolultabb folyamat, de azzal számolnak, hogy január végén, vagy februárban a hegyháti járás általános iskolásai már használhatják tanórai keretek között a létesítményt.

Azt követően egy hónappal nyílhat meg a szélesebb közönség számára is, akik iskolaidőn kívül csobbanhatnak majd az uszodában.

Az önkormányzat feladata volt még a kerítés megépítése, ami a szomszédos lakóházak védelme érdekében zárt kerítés, az utcafronton viszont díszes építmény lesz, valamint a járdát is kijavítják. Ez utóbbit egy pályázati forrás keretében tudják megvalósítani, ami egyébként jövőre az egész utcát érinti majd.

A beruházás nagyjából félmilliárd forintba kerülhet, Sásd a telket, a földmunkát és a közművesítést biztosította a kerítés- és a járdaépítés mellett. Fontos elem az is, hogy az uszoda feltöltése miatt új fúrt kutat szeretnének létesíteni, ugyanis a feltöltés a jelenlegi kapacitások mellett két hétig tart és évente ezt kétszer meg kell tenniük a karbantartások miatt. A polgármester szerint a kútfúrás becsült költsége úgy 30-50 millió forint között mozoghat, amit az úgynevezett rekonstrukciós keretben elkülönített forrásokból kívánnak megvalósítani. Ha elkészül a harmadik kút, akkor az uszoda feltöltése sokkal gyorsabbá válik, nem kell ennyi ideig leállnia az uszodának.

A városban már keresik a dolgozókat is az uszodába, hét álláshelyet hirdettek meg, az üzemeltetést az állam látja majd el.