Kezdőlap Közélet Tíz százaléko...

Tíz százalékos béremelés rendőröknek, katonáknak, pedagógusoknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tízszázalékos béremelésről döntött a kormány a rendőrök és a katonák esetében – közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence pedig bejelentette, januártól 10 százalékos béremelés lesz a pedagógusoknál, ennek a többletfedezete mintegy 63 milliárd forint.

Orbán Viktor, miután rendőri és katonai vezetőket fogadott a Karmelita kolostorban, elmondta: elismerésüket szeretnék azzal is kifejezni, hogy a következő évben hat havi fizetésüket fegyverpénzként kézhez kapják a rendőrök és a katonák.

„A következő hónapokban és években további jelentős béremeléseket fogunk majd végrehajtani, hogy megtarthassuk a rendőreinket és a katonáinkat” – fűzte hozzá.

A kormányfő közölte, a rendőri és katonai vezetőknek minden magyar nevében megköszönte „azt a fantasztikus munkát, amit ebben az évben végeztek”.

Kifejtette: a rendőrök és a katonák nélkül az ország nem tudott volna védekezni a koronavírussal szemben.

„Kórházakba is bementek, egészségügyi feladatokat is vállaltak, de nélkülük nem tudtuk volna a migránsok tömegeit sem megállítani a határnál” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte, több mint százezer illegális határátlépőt állítottak meg a rendőrök és a katonák Magyarország déli határainál.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Rétvári Bence azt mondta, a koronavírus-járvány okozta többletkiadások ellenére a kormány úgy döntött, hogy folytatja a béremeléseket a közszférában. Hozzátette: a gazdaság többletteljesítménye az, amely megalapozza ezeknek a béremeléseknek a fedezetét.     

Hangsúlyozta: nem ez az első béremelés, hiszen tavaly, a járvány ellenére is már volt egy 10 százalékos béremelés és az első csoport, amelyik számára a kormány egy nagyobb léptékű béremelést indított. Szintén a pedagógusok voltak, amikor több év alatt 50 százalékos béremelést hajtottak végre körükben.

A kormány terve az, hogy 2023-ban egy nagyobb léptékű pedagógus-béremelésre is sor kerülhet Magyarországon – tudatta az államtitkár.

Mint mondta, az elmúlt években Magyarország több mint ezermilliárd forinttal többet fordított pedagógusbérekre, mint amennyi ezeknek a fedezete 2010-ben volt.

 Az államtitkár a közeledő választási kampánnyal kapcsolatban azt mondta, a baloldal ilyenkor mindig nagyokat ígérget és igyekszik a pedagógusokat, a pedagógus szakszervezeteket is belerántani a kampányba és sztrájkfenyegetéssel vagy másként kihasználni őket.

A kampányban nagyokat ígérgetnek, de aztán kormányzásuk alatt a pedagógusok csak rosszul jártak – mondta, emlékeztetve arra, hogy  15 ezer pedagógusnak szüntették meg a munkahelyét és minden pedagógustól elvettek egy havi bért.     

Magyarországnak viszont előre kell mennie és nem hátra. Azt az utat kell folytatnia, amelyben a gazdaság növekedéséből a pedagógusok bérének emelkedésére is megteremtődött a fedezet – hangoztatta Rétvári Bence.