Kezdőlap Közélet „Talpon kell ...

„Talpon kell maradnunk és amennyire erőnkből telik, fejlődnünk kell!”

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik vezényszava így szólt: „Előre”. Ez a szó többször elhangzott Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnökének ünnepi beszédében. Idén a Siklósi Vár Lovagtermében tartották Siklós Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat által rendezett megyei megemlékezést.

„Ma a szabadságharcosok bátor kiállása és történelmet formáló szerepvállalása előtt tisztelgünk”– kezdte beszédét Riegl Gábor polgármester. Míg 1848 a nemzetek forradalma, addig 1956 a magyar nép vérbe fojtott lázadása volt, melynek hősei nemcsak az elnyomás és a rezsim ellen lázadtak fel, hanem nemzeti jogaiért is kiálltak. A magyar történelemben kevés esemény létezik, amelyben olyan széleskörűen vettek volna részt különböző társadalmi csoportok, és azok különféle rétegei, mint az ’56-os forradalomban. Vidéken lobbantak fel azok a lángok, melyek aztán országosan elterjedtek. Fontosnak tartja, hogy a város, illetve a megye 56-os szerepét és jelentőségét hirdesse évről évre. A polgármester köszönetet mondott Czukor Antalnak és Bender Attilának, hogy az ’56-os szövetséggel karöltve partnerek ebben, és ennek az összefogásnak az eredménye egy nemsokára megjelenő könyv lesz.

Majd így folytatta: „Hiszem, hogy a válságokkal küszködő társadalmunkban meg fogjuk találni annak a módját, hogy átvészeljük ezt, a mindenki számára nehéz időszakot, mert talpon kell maradnunk és amennyire erőnkből telik, fejlődnünk kell!”

A polgármester szerint az összefogás most semmiképp sem süllyedhet a jelszavak és üres frázisok szintjére. Éppen ezért, a mai napon is megtartották a tavaly hagyományteremtő jelleggel elindított fáklyás felvonulást, mely a Siklósi Várból indult és az ’56-os emlékműig tartott.

– Népünk története mérföldkőtől mérföldkőig vezet, egyik küzdelmes időszakot egy újabb követett. Ezek az ezer év alatt csak szaporodtak. Minél nagyobb veszteség és szenvedés kísérte ezeket, annál nagyobbá vált a felirat, az „előre” – kezdte Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke ünnepi beszédét.

„Ezt nekünk írták, ez nekünk szól! Előre, de adódik a kérdés, merre van az előre?”- folytatta Dr. Őri László. Szerinte, amit 1948 és 1956 kijelölt, és a vérrel, könnyel, bátorsággal, szabadságvággyal megszilárdított mérföldkő mutat.

– Hatalmas üzenet ez, és mi, jelenkori magyarok meg kell, hogy értsük, mit követel tőlünk a történelem. Megtartó hitünkre és bölcsességünkre van szükség, hogy megvédjük magunkat! -hangsúlyozta a megyei elnök.

A továbbiakban a jelen történelmi és társadalmi helyzetére hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint, amivel Nagy Imre és az 1956-os nemzedék befejezte, nekünk, ma élő magyaroknak és a megválasztott vezetőinknek ott és úgy kell folytatnunk.

– A mi csapataink a tisztességes, békét szerető magyar emberek, fegyvereink pedig a józan ész, a hazaszeretet, a rend, a biztonság megteremtése! A legfontosabb hazánk függetlensége. Pál Apostol után szabadon: békében, a magunk kenyerét szeretnénk enni – emelte ki.