sellye
Kezdőlap Közélet Sellye: jégve...

Sellye: jégverés és sok-sok fejlesztés éve volt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A sellyei képviselő-testület december 8-án (szerda) 16:00 órai kezdettel közmeghallgatást tart az Ormánság Közösségi Ház Nagytermében(7960 Sellye, Mátyás K. u. 53.). Az előzetes napirend szerint Nagy Attila polgármester beszámol az önkormányzat 2021. évi tevékenységéről és tájékoztatót ad a 2022. évi tervekről. Az eseményen várják a lakosság közérdekű észrevételeit, javaslatait is.

Az ormánsági város egyik legtragikusabb eseménye volt idén az a jégverés, amely rengeteg ingatlanban tett kárt. Mint ismert, később a kormány határozatba foglalta, hogy a kabinet egyetért a július 9-ei viharos időjárás okozta, Sellyén, Okorágon, Kákicson és Drávaiványiban egyházi, valamint a lakhatatlanná vált magántulajdonú lakóingatlanokban bekövetkezett, biztosításból vagy más forrásból meg nem térülő károk állami forrásból történő enyhítésével.

A városban idén – szerencsére – nemcsak ez a szomorú esemény történt, hiszen ebben az évben ünnepélyesen is átadták a Biztos Kezdet Gyerekházat, befejeződött a Korongi tér felújítása, lezárult a helyi ellátás, szolgáltatás, életminőség javítása az Ormánságban című kétszáz millió forintos program is, átadták a felújított Kiss Géza Általános Iskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskolát, megújult környezetben új fitnesztermet avattak, és még a Parlamentben is témává váltak az ormánsági fejlesztések, amelyek megvalósulásáért, a kormányzati támogatások megadásáért Nagy Csaba, a térség parlamenti képviselője lobbizott.