Kezdőlap Közélet Sásdon folyta...

Sásdon folytatták a fejlesztéseket: átadták az új játszóteret Hörnyéken

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtökön közel 50 év után új játszóteret avattak Sásd egyik városrészén, Hörnyéken. A modern játékok teljesen átformálták a településképet, hiszen eltűntek a közel sem hívogató, vasból készült hinták és mászókák. A városvezetés októberben már jelentős adósságot törlesztett, hiszen átadták a járdát, amely összeköti Hörnyéket a városközponttal. A modern játszótérrel pedig újabb beruházásnak örülhetnek a hörnyéki lakosok.

Dr. Jusztinger János polgármester köszöntő beszédében elmondta, hogy a fejlesztések ezzel nem érnek véget Hörnyéken, ugyanis bizakodva várják a csapadékvíz-elvezetési problémákat megoldó több mint 50 millió forintos kiírás elbírálását. Az útmenti kőkereszt is megújul majd, erre 650 ezer forintos támogatást nyertek.  

Fontos megjegyezni, hogy az új játszótér építését az önkormányzat  teljes mértékben önerőből finanszírozta, minderre a 2021-es költségvetés tervezésekor 5 millió forintot különítettek el. Térfigyelőkamerákat is telepítettek, amelyek további 430 ezer forintba kerültek. A játszótér kivitelezésére Máté Gábor asztalosmester kapott megbízást, akinek lelkiismeretes és precíz munkájáért az egész város hálás lehet. A tereprendezési munkálatokat, a játékok telepítésének előkészítését a Sásdi Városgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte.

Sásdon az utóbbi időben kiemelt figyelmet fordítottak a civil városszépítő szerveződések támogatására. Létrehoztak egy Civil Keret nevű alapot, amelyből pályázás útján részesülhetnek az egyes csoportok. A Hörnyéki Városszépítő Csoport vezetője, Győriné Korom Viktória is sikerrel pályázott, így az elnyert összegből nem csak a játszótér átadón működtek közre lufikkal, de virágosítottak és a híd korlátjait is újrafestették.

A sásdi óvodások színes műsorral koronázták meg az eseményt, majd táncos flashmob kezdődött, amelyhez a közönség közül többen is csatlakoztak. Végül, a legfontosabb pillanat is elérkezett, az ünnepélyes szalagátvágás után a gyermekek birtokba vehették az új játszóteret. Igazi majális hangulatot teremtettek Hörnyéken, hiszen vattacukorral és más finomságokkal is készültek a legkisebbek legnagyobb örömére.