Kezdőlap Közélet Orbán: februá...

Orbán: februárban érkezik a 13. havi nyugdíj

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj, az erről szóló rendeletet ma írták alá – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden.

A kormányfő a Facebook-oldalán közzétett videóban kifejtette: most ért véget a megbeszélés az Idősügyi Tanács tagjaival. „Idős honfitársainkat különösen megviselte az elmúlt másfél év, áttekintettük, mit tehetünk értük” – fogalmazott.

Kiemelte: a gazdaságot sikerült visszaterelni arra a növekedési pályára, ahol a koronavírus-járvány előtt járt, a gazdaság jól teljesít. Idén novemberben már minden nyugdíjas megkapta a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot, „de itt nem szeretnénk megállni” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor közölte: jövőre 5 százalékkal emelik a nyugdíjakat és visszavezetik „a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is”, amelyet februárban kap kézhez minden nyugdíjas. Az erről szóló rendeletet ma írták alá – tette hozzá a miniszterelnök.