Kezdőlap Közélet Nagy Csaba: t...

Nagy Csaba: történelmi emlékhellyé nyilvánította a kormány a Siklósi Várat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány 264/2022. (VII. 27.) rendelete alapján történelmi emlékhely lett a Siklósi Vár – jelentette be Nagy Csaba, a térség parlamenti képviselője.

A Nemzeti Örökség Intézete meg is határozza pontosan, mit is jelent ez a titulus. A történelmi emlékhelyek az emlékezet olyan fontos helyszínei, amelyek nemzeti, felekezeti, regionális vagy kisebbségi szempontból kiemelkedőnek minősülnek. Bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hozzájuk ellátogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit, de dicső pillanatait is.

A legtöbb emlékhely a fővárosban található, szám szerint 12 van Budapesten. Az országban összesen 60-at tartanak nyilván, Baranyában hasonló besorolás alá a pécsi székesegyház, püspöki palota és a középkori egyetem került.