Kezdőlap Közélet Kényszerű bez...

Kényszerű bezárás után ma már jógát is oktatnak a roma falu óvodájában

Szeptemberben újra megnyitotta kapuit eredeti épületében az Alsószentmártoni Önkormányzati Óvoda. Az intézményben teljes felújítás zajlott a közelmúltban, így az óvoda, amely az épület rossz állapota miatt kénytelen volt bezárni, most újra megfelelő körülmények között működhet.

Alsószentmárton körülbelül 1200 fős falu, a lakosság szinte teljesen roma nemzetiségű. A gyermekek magas létszáma miatt a faluban két óvodára is szükség van, így nagy segítség a szülőknek, hogy az önkormányzati óvoda ismét elérhető helyben. Az épületben egy 25 fős tágas csoportszoba működik.

A Magyar Falu Program segítségével nem csak új épület, de új munkahelyek is létesültek.

– Nagy öröm számunkra, hogy három új munkahely is létrejöhetett ezáltal, egy óvónőnek, egy dajkának és egy gyógypedagógusnak is tudunk helyben állást biztostani. A környéken nehéz gyógypedagógust találni, igy szerencsések vagyunk, hogy egy falubéli lakos épp rendelkezik ilyen végzettséggel – nyilatkozta lapunknak Bartók Zoltánné Hajni intézményvezető.

Az intézményben sok újdonság is fogadta szeptembertől az óvodásokat.

-Igyekszünk olyan lehetőségeket teremteni a gyermekeknek, amit a szülő nem biztos, hogy tud számukra biztostani. Kirándulásokat szervezünk, tematikus napokat, mint például a zöld nap, vagy a magyar népmese napja, hogy sokszínű programokat kínálhassunk nekik. Nemrég ellátogattunk a Siklósi várba, ahol a gyerekek megnézhették a jégkorszaki kiállítást. Az ünnepeken felül, egész évben tartalmas élményeket igyekszünk biztosítani nekik, és a mozgásról sem feledkezünk meg, heti egyszer jógaórán vehetnek részt a kicsik, ami nagy újdonság a számukra és fantasztikusan érzik magukat – mesélt a programokról.

Nemcsak az újítások, hanem a hagyományőrzés is kiemelt szerepet kap.

-Bár még nem vagyunk nemzetiségi óvoda, de célunk azzá válni. Nagyon fontosnak tartom az értékteremtést és az értékeink megőrzését, ezért igyekszem olyan programokat is szervezni, melyek által közelebbről is megismerkedhetnek a gyermekek a roma kultúrával. A népviseleten és a zenén kívül a természetes tárgyakkal való kézművesség is fontos eleme a hagyományok őrzésének, így a kosárfonást és a vesszővel való egyéb kreatív tevékenységeket is bemutatjuk nekik. Készítettünk például őszi ajtódíszt vesszőből, ami nagyon tetszett nekik. A hagyományokat nem csak ápolni és megőrizni kell, hanem megélni, így arra törekszünk, hogy ezt már kis korban átadhassuk a jövő nemzedékeinek! – tette hozzá.