Kezdőlap Közélet Kormányzati s...

Kormányzati segítséget kapnak a júliusi jégverésben kárt szenvedett települések

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával az a kormányrendelet, amellyel a július 9-ei katasztrofális károkat okozó jégverés károsultjain tudnak segíteni. A kormányzati segítség megadásáért Nagy Csaba, a térség parlamenti képviselője lobbizott.

A csütörtöki kormányhatározat szerint a kabinet egyetért a július 9-ei viharos időjárás okozta, Sellyén, Okorágon, Kákicson és Drávaiványiban egyházi, valamint a lakhatatlanná vált magántulajdonú lakóingatlanokban bekövetkezett, biztosításból vagy más forrásból meg nem térülő károk állami forrásból történő enyhítésével.

A kabinet egyben felhívta a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a belügyminisztert arra, hogy augusztus 30-ig gondoskodjanak az érintett településeken a lakhatatlanná vált magántulajdonú lakóingatlanokat érintő károk felméréséről. Azt is határozatba foglalták, hogy a pénzügyi tárca vezetőjével szeptember 15-ig tegyenek javaslatot a felmérés alapján az egyéb forrásból meg nem térülő károk enyhítésének finanszírozására.

A miniszterelnök általános helyettesének pedig az egyházi épületek kapcsán lesz hasonló feladata, ha a károk enyhítése meghaladja az egyházak pénzügyi teljesítőképességét.

A kormányhatározat szerint ráadásul a belügyi tárca a vis maior támogatás szabályai szerint finanszírozza a kötelező feladatot ellátó önkormányzati tulajdonban keletkezett károk enyhítését, illetve azbesztet tartalmazó veszélyes építési-bontási hulladék elszállítását és ártalmatlanítását.

Korábbi cikkünk a témában:

Katasztrófa: pusztító jégverés Baranya déli részén

(A határozat egyébként több Somogy megyei település esetében a június 25-i viharkárok kapcsán is hasonlóképpen fogalmaz.)