Kezdőlap Közélet Esőben, sárba...

Esőben, sárban, rossz időben jött a 350 milliós örömhír

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sásd hörnyéki településrészén elindulhat az ötvenmillió forintos csapadékvíz-elvezetési projekt, miután a város polgármestere aláírta kivitelezővel a vállalkozói szerződést.

Az elmúlt napok esőzései Sásdot sem kímélték, a 66-os úton nagyon komoly vízátfolyások is voltak, és sokan emlékeznek még arra is, hogy 2010-ben a hetekig szakadó eső miatt a Baranya-csatorna is kiöntött és a város egyes részei víz alá kerültek. Azóta már épült egy záportározó a csatornán Magyarhertelend és Magyarszék között, illetve további árvízi elleni védekezéssel kapcsolatos fejlesztések is voltak, de a településen belül máig nem mindenhol megoldott a csapadékvíz-elvezetés, vagy pedig már nem megfelelő.

Az elmúlt évtizedek „mulasztásait” igyekeznek a háromezres lakosú településen ledolgozni, Jusztinger János polgármester éppen a minap arról számolt be, hogy az 50 millió forintos pályázati forrásból megvalósuló hörnyéki csapadékvíz-elvezetési projektjük szerződését alá is írta, aminek köszönhetően néhány héten belül kezdetét veszi a régóta várt beruházás.

– Az elmúlt napok csapadékos időjárása is igazolta: egyik legfontosabb feladatunk a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű esővíz megfelelő elvezetése. Nem állunk meg itt. Folyamatban van további, már elnyert, összesen háromszor 100 millió forintnyi csapadékvíz-elvezetési projekt megvalósítása – fogalmazott.