Kezdőlap Közélet Elindul a két...

Elindul a kétmilliárdos vajszlói szennyvíz-beruházás

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagy Csaba, a térség parlamenti képviselője idén márciusban számolt be arról, hogy a vajszlói szennyvíz-csatornázáshoz szükséges tervek rendelkezésre állnak, a közbeszerzés pedig folyamatban van. A kivitelezői szerződést kedden írták alá ünnepélyesen. A fejlesztéshez még 2018-ban ítélt meg a kormány támogatást, ami kétmilliárdos összeget jelent.

Vajszló szennyvíztisztító telepének, valamint a nagyközség, illetve Csányoszró és Nagycsány szennyvízelvezető rendszerének kialakításáról írták alá a kivitelezői szerződést kedden. Orbán Viktor kormányfő korábban többször is járt az Ormánságban, az egyik látogatása során ígérte meg a kormányzati támogatást és 2018-ban meg is született a kormányhatározat a vajszlói központú fejlesztés támogatásáról.

A beruházás során 34 kilométernyi vezetéket fektetnek le – köztük kisebb és nagyobb átmérőjű gravitációs lejtésű csöveket, nyomócsöveket -, nyolc közterületi átemelőt építenek, valamint elkészülnek a szükséges házi bekötések is. Összesen 1008 ingatlanhoz viszik be a csöveket a telekhatáron belülre, de az ingatlanon belül a tulajdonosok feladata lesz a rácsatlakozás.

Nagy Csaba országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy fontos eleme a fejlesztésnek, hogy a beruházáshoz nem kell külön hozzájárulást fizetniük a lakosoknak. A kormánytámogatásnak köszönhetően kiépülő szennyvíz-hálózat és a vajszlói szennyvíztelep megépítése azért is lényeges, mert ez is feltétele a vajszlói tanuszoda létrehozásának.

Horváth István, Vajszló polgármestere is kitért az uszodaépítésre, ami szerinte ezzel lendületet kap, de azt is hangsúlyozta, hogy a letelepülő cégek számára is elsődleges szempont a megfelelő infrastruktúra megléte.

Kiemelte Csányoszró és Nagycsány szerepét is, mert velük közösen nyílt lehetőségük arra, hogy a projekt sikeresen elindulhasson, hiszen legalább 2000 fős lakosságszám szükséges volt a beruházás támogatásához.

Elhangzott, hogy mivel várhatóan a lakosoknak még az ingyenes bekötés ellenére is lehetnek nehézségeik, ezért más most gondolkodnak azon a településeken, hogy miként lehetne szociális alapon segíteni ebben is.

A sajtótájékoztatón részt vett Mecskei Károly, Csányoszró polgármestere és Szigeti Tamás, Nagycsány polgármestere, valamint a kivitelezési közbeszerzésen nyertes építőipari konzorcium képviselői: a Wolbau Teamtől dr. Farkas Dóra Tünde ügyvezető, az ÖT-K Kft.-től Szabó Attila, a Taneco Plus Kft.-től Müller Zoltán ügyvezető, a Szedibau Kft.-től pedig Baksa Zsolt ügyvezető.